MozaikJövő ősszel már közlekedik a tram-train

2019. április 9., kedd
 
Jövő ősszel már közlekedik a tram-train

Jól haladnak a munkálatok, a napokban Szegeden, Rókusnál a sínpárt már bekötötték a Szegedi Közlekedési Társaság vágányhálózatába.

 

 

 

 

 

 

A MÁV START Zrt. tájékoztatása szerint a hybrid tram-train járművekre az előzetes típusengedély anyagait március végén beadták az engedélyező hatóság részére.

Az első két (prototípus) tram-train jármű leszállítására és a hatósági próbák megkezdésére várhatóan 2020 III. negyedévében kerül sor. A szerelvények megérkezése után megkezdődnek a próbák, vagyis a kész sínpályán tesztelik a járműveket.

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint – a kifejezetten ezekre a vasút-villamos járművek vezetésére alkalmas - járművezetők betanulása már a téli hónapokban megkezdődik.

Mivel a járműveket a svájci Stadler AG cégcsoportba tartozó, spanyolországi székhelyű Stadler Rail Valencia S.A.U. gyáregysége fogja elkészíteni, valószínű, hogy a vezetők Valenciában és Németországban, egy, a már futó típust alkalmazó városban szakmai képzésben is részt vesznek.

 

Így aztán a Szeged-Vásárhely közötti szakaszon a két elkészült járműszerelvénnyel – a tervek szerint 2020 őszétől, egy éven át – a már felkészített járművezetőkkel kezdődnek a hatósági próbák.

 

Mint ismeretes tavaly november 8-án Lázár János országgyűlési képviselő, az akkor frissen kinevezett tram-train kormánybiztos 2021 őszére, tanévkezdésre prognosztizálta az átadást.

 

A vasút-villamos szolgáltatás útvonala: Szeged Nagyállomás – 1-es villamosvonal Rókus pályaudvar – Szeged-Rókus elágazás, 135-ös számú vasútvonalon Algyő – Hódmezővásárhelyi Népkert – hódmezővásárhelyi villamosvonal – Nagyállomás végállomás.

A járatok csúcsidőszakban 20 percenként, azon túl 30 percenként, késő este 60 percenként fogják egymást követni. A reggeli időszakban, 6:20 és 7:10 között Hódmezővásárhely felől Szeged felé két többletjárat beiktatásával 10 perces követés lesz, amelyre az utasforgalom nagysága miatt lesz szükség.

 

A járatok két végállomás közötti menetideje tervezetten 42 perc, a két belváros között pedig 32 perc lesz.

 

 

A Vásárhelyi Hírekben írtuk, hogy a MÁV- START Zrt. a 8 db hybrid tram-train jármű 2017. november 24-én kötötte meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV-START Zrt a támogatási szerződést azt követően, hogy a tram-train járművek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen lezárult. A 17,62 milliárd forint értékű támogatási szerződés 8 darab új, hybrid tram-train jármű beszerzésére. A tram-train járművek fajlagos beszerzési ára 6,395 millió euró/jármű. A 8 db tram-train jármű ára magában foglalja az üzemeltetési készletet és az oktatások költségét is.

 

További cikkeink, amelyek a tram train-el foglalkoznak:  ITT    ITT    ITT   ITT

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A szülő, vagy az óvónő szava már kevés lesz

A szülő, vagy az óvónő szava már kevés lesz

Rohamra készülhet a Szék utcai Szakszolgálat. Kormányrendelet jelent meg arról, hogyan, és ki döntheti el, hogy felmenthető-e egy 6 éves gyermek a beiskolázási kötelezettség alól. 
Egyeztetés előzte meg az adókedvezmény eltörlését

Egyeztetés előzte meg az adókedvezmény eltörlését

A helyi viszonyokat kevésbé ismerők is elsőre a Villeroy&Boch cégre gondoltak. A közgyűlési határozat csak első ránézésre tűnt váratlannak.
Elment örökre egy nagy lokálpatrióta

Elment örökre egy nagy lokálpatrióta

80 éves korában, november 21-én elhunyt Szigeti János, Hódmezővásárhely történetének egyik legvitálisabb kutatója és megörökítője.
Könyvet az automatából

Könyvet az automatából

November 21-én a BFMK előtt felavatták a Poket automatát, amelyben pocket/zsebméretű klasszikus és kortárs regényeket vásárolhat majd a közönség.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.