KözéletElment örökre egy nagy lokálpatrióta

2019. november 21., csütörtök
 
Elment örökre egy nagy lokálpatrióta

80 éves korában, november 21-én elhunyt Szigeti János, Hódmezővásárhely történetének egyik legvitálisabb kutatója és megörökítője.

Temetése november 25-én 11 órakor lesz az izraelita temetőben.

 

 

 

 

 

 

 

Több évtizede foglalkozott a vásárhelyi zsidóság történetével. Több könyvet is publikált a témában, de nevéhez fűződnek más témájú könyvek is, jeles vásárhelyi tudósokról, helytörténetről, sakkról, művészettörténetről.

 

Szigeti Jenő kereskedő, Salgó Gabriella gép- és gyorsíró, tisztviselő gyermekeként  1939. június 3-án született. Általános és középiskolai tanár, közoktatási szakértő, irodalom-, hely- és sakktörténész volt

Szigeti János 1944-ig két évig járt a zsidó elemi népiskolába. 1944-ben a családjával együtt Auschwitzba hurcolják, ahonnan 1945-ben tért haza. Az újrainduló iskolába 1947-ig járt.

Az Állami Bethlen Gábor Gimnázium elvégzése után Szegeden a Pedagógiai Főiskolán magyar -történelem szakos általános iskolai tanári diplomát szerzett 1960-ban, majd a József Attila Tudományegyetemet elvégezve magyar nyelv- és irodalom – történelem szakos középiskolai tanári diplomát kapott.

A József Attila Általános Iskolában tanított 1960-tól 1999-ig.

 

Tagja volt a Szeremlei Társaságnak, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságnak, Hódmezővásárhelyi Sakk Sportegyesületnek, a Közgyűlés Kulturális, Vallási, Kisebbségi Bizottságának, a Hódmezővásárhelyi és Szegedi Zsidó Hitközségnek.

Kutatási és érdeklődési területe: Hely- és sakktörténet, irodalomtörténet, a zsidó vallás és kultúrkincs, bizantinológia, az itáliai reneszánsz és barokk művészet, fotóművészet, filmművészet.

Fontosabb kitüntetései: Pro Urbe Hódmezővásárhelyért (1992); Hódmezővásárhely sportjáért (1993, 1995, 2000); Hódmezővásárhely nevelésügyének szolgálatáért (1995); Magyar Köztársasági Érdemkereszt (1998); pedagógus Szolgálati Emlékérem (1999); A magyar sakkozásért (2000).

 

Több tucatnyi könyvet, tanulmányt írt, valamennyit szülővárosa zsidóságáról, illetve Vásárhely helytörténetéről, tudományos, társadalmi, sportéletével valamilyen kapcsolatban. Felsorolni is sok lenne mindazokat a munkáit, kutatásait, amelyeket Hódmezővásárhely történetével kapcsolatban végzett és publikált.

 

Örökre eltávozott egy olyan lokálpatrióta személyiség aki egész életét városa történetének feldolgozására fordította, halála nagy veszteség Hódmezővásárhely zsidósága számára is.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Könyvet az automatából

Könyvet az automatából

November 21-én a BFMK előtt felavatták a Poket automatát, amelyben pocket/zsebméretű klasszikus és kortárs regényeket vásárolhat majd a közönség.
Egyeztetés előzte meg az adókedvezmény eltörlését

Egyeztetés előzte meg az adókedvezmény eltörlését

A helyi viszonyokat kevésbé ismerők is elsőre a Villeroy&Boch cégre gondoltak. A közgyűlési határozat csak első ránézésre tűnt váratlannak.
Kutyás nyugdíjasok tovább élnek

Kutyás nyugdíjasok tovább élnek

A háziállatok csökkentik a magányt, ami egyébként nagyban hozzájárul a szívbetegségek kialakulásához és a demenciához.
Két éve hunyt el Almási István

Két éve hunyt el Almási István

Most két éve, hogy életének 73. évében elhunyt a hódmezővásárhelyi polgármester. Lázár János: nehéz időkben is hű szövetséges és jó barát
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.