Kultúra, oktatásA szülő, vagy az óvónő szava már kevés lesz

2019. november 22., péntek
 
A szülő, vagy az óvónő szava már kevés lesz

Kormányrendelet jelent meg arról, hogyan, és ki döntheti el, hogy felmenthető-e egy 6 éves gyermek a beiskolázási kötelezettség alól, ha a szülő még egy évet az óvodában szeretné tartani őt.

 

 

 

 

 

 

 

A november 21-én megjelent Magyar Közlöny tárgyalja (ha nem is teljes részletességgel) az óvodából kikerülő gyerekek beiskolázási eljárását. Eddig ez a jog a gyereket ismerő szülő, az óvónő és az óvodavezető kezében volt, azonban egy törvény elvette tőlük ezt a döntési jogot.

 

Eddig a gyerek 6. életévében az óvónő dönthette el, hogy szerinte érett-e már a gyermek az iskola megkezdésére. Az olyan helyzetekben, amikor vitatható volt a kérdés, és az óvoda nem tudott teljesen egyértelműen nyilatkozni róla, szükséges volt, hogy egy szakértő mondjon véleményt a gyermekről.

Erre már nincs lehetőség, még akkor sem, ha a gyermek fejlődését folyamatosan érzékelő óvónő is egyetért, vagy legalább is támogatja a beiskolázás elhalasztását.

 

 

Az új rendelet szerint egy országos hatóság, az Oktatási Hivatal adhatja ki ezeket az engedélyeket szakértői vizsgálat alapján.

 

Hódmezővásárhelyen a Szék utca 3. szám alatt található a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hódmezővásárhelyi Tagintézménye. Az intézmény ellátási körzetébe tartozó települések: Vásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas. Fejlesztőpedagógiai ellátásuk mellett szakértői vizsgálatokat is végeznek.


A Szék utcai intézmény munkája alaposan megnövekszik, mert a jogszabály értelmében a gyerek lakhelye szerint illetékes járási szakértő bizottságot kell megkérdezni, sajátos nevelési igény esetén pedig a hasonló megyei testületet.

 

A bizottságnak a szülői kérelem beérkezése után öt napon belül időpontot kell adnia a vizsgálatra, és azt a kérelem beérkezésétől 15 napon belül el kell végezni.

Ha a szülő a szakértői vizsgálat időpontjában önhibájából nem jelenik meg, új időpontot nem kap, a hivatal a gyerek megvizsgálása nélkül dönt. Ha önhibáján kívül nem jelenik meg, még egy időpontot kap öt napon belül.

A bizottság szakértői véleményét a hivatal eljárásának megindításától számított 30 napon belül kell megküldeni a hivatalnak.

 

Egy pedagógiai szakértő nyilatkozta néhány éve: "Ahogyan nem egyszerre tanulnak meg gyermekeink járni, beszélni, úgy az iskolaérettségnek is egyénenként eltérő az ideje. Óva intek mindenkit attól, hogy gyerekét idő előtt beiskolázza. Semmiről nem marad le, ha egy évvel később kerül iskolába. Sőt! Egy év alatt nagyon látványos lehet az érés szociálisan, szellemileg és még fizikailag is. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy az iskolaéretlen gyermeknek egy életre elmegy a kedve a tanulástól, hiszen a kudarcot sem ő, sem a szülő nem tudja feldolgozni."

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elment örökre egy nagy lokálpatrióta

Elment örökre egy nagy lokálpatrióta

80 éves korában, november 21-én elhunyt Szigeti János, Hódmezővásárhely történetének egyik legvitálisabb kutatója és megörökítője.
Egyeztetés előzte meg az adókedvezmény eltörlését

Egyeztetés előzte meg az adókedvezmény eltörlését

A helyi viszonyokat kevésbé ismerők is elsőre a Villeroy&Boch cégre gondoltak. A közgyűlési határozat csak első ránézésre tűnt váratlannak.
Kutyás nyugdíjasok tovább élnek

Kutyás nyugdíjasok tovább élnek

A háziállatok csökkentik a magányt, ami egyébként nagyban hozzájárul a szívbetegségek kialakulásához és a demenciához.
Mi lesz veled szakképzés?

Mi lesz veled szakképzés?

Az Országgyűlés elfogadta a szakképzésről szóló törvényjavaslatot. Szakmai szervezetek egész sora tiltakozott ellene, a kormánypárti többséget ez hidegen hagyta.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.