Kultúra, oktatásVásárhely XX. század előtti világa

2020. február 29., szombat
 

Kiss Lajos nyomdokain haladva címmel nyílt meg a Tornyai János Múzeum helytörténeti és néprajzi gyűjteménye 2019. évi gyarapodásának legérdekesebb tárgyait bemutató kiállítása.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tavaly több ezer tárgy, fotó és dokumentum önzetlen felajánlás és vásárlás eredményeként kerülhetett a közgyűjtemény birtokába.

A pénteki megnyitón Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjében kiemelte annak fontosságát, hogy megismerjük eleink életét, szüleink, nagyszüleink korát, s arra biztatott, hogy tárjuk fel, dokumentáljuk és ismerjük meg Hódmezővásárhely múltját, s mindezt adjuk át az utókornak.

 

– A Tornyai János Múzeum közel százhúsz éves fennállása óta annak megvalósításán dolgozik, hogy Vásárhely múltjának tárgyi emlékeit, dokumentumait, régészeti és művészeti örökségét megfelelő állapotban őrizze meg, s adja át a következő generációknak – jelentette ki a tárlatot megnyitva Miklós Péter múzeumigazgató. Mint elmondta, a névadó, Tornyai János egyik első képviselője volt a vásárhelyi tárgyi kultúra gyűjtőinek és megőrzőinek, míg az intézmény első vezetője, Kiss Lajos gazdag, elsősorban néprajzi anyagot gyűjtött össze. Az igazgató hangsúlyozta: a kiállítás igazolja, hogy ma is van lehetőség leletmentő tevékenység folytatására, s ennek köszönhetően tavaly számos helytörténeti értékű fényképet, vagy néprajzi jelentőséggel bíró tárgyat vehetett leltárába a múzeum, s köszönetet mondott azoknak, akik önzetlenül adományozták, vagy ajánlották fel megvásárlásra tárgyaikat a közgyűjtemény gyarapodására.

 

A vernisszázson Terendi Viktória néprajzkutató, a kiállítás egyik kurátora hangsúlyozta: a szakemberek felelős mérlegelés után döntenek arról, melyik tárgy kerüljön a gyűjteménybe, s ezt nem feltétlenül a tárgy kora határozza meg, hiszen az elmúlt évtizedek kultúráját reprezentáló darabokat is gyűjt a múzeum, így most kiállításra kerülhettek az 1960-70-es évekből származó tárgyak is. 

 

A kiállításon bemutatott iratokat, meghívókat, fényképeket Bernátsky Ferenc helytörténész, egy három és félezer tételt számláló tárgy-együttesből úgy válogatta össze, hogy a város 20. század eleji világát mutassák be. Ezek közt olyan érdekességek láthatók, mint a ritkaságnak számító színezett felvételek, amelyek képesek közelebb hozni a múltat a jelenhez. A néprajzi tárgyak pedig az elmúlt kétszáz év különböző korszakait jelenítik meg, s olyan kuriózumok vannak köztük, mint a jégszekrény, a csodásérme vagy a színházi táska. 

 

A kiállítás – a Kiss Lajos tevékenységét bemutató Múzeumőr kiállítás kísérlőtárlataként –április 26-ig tekinthető meg a Tornyai János Múzeum földszinti csarnokában.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Pánikkeltés a köbön

Pánikkeltés a köbön

Sok dezinformációs portál terjeszt pánikkeltésre alkalmas narratívákat. A cikk elolvasása remélhetőleg csökkenti a becsapható facebook olvasók számát.

Fogyasztja egymást a képviselőtestület

Fogyasztja egymást a képviselőtestület

Valószínű csak ideiglenesen két képviselői mandátum vált bizonytalanná. A kissé adok-kapok hangulatú eljáráshoz az önkormányzati  törvény adja a muníciót.
Vásárhelyi sportdíjak 2019

Vásárhelyi sportdíjak 2019

Hódmezővásárhely városvezetése kitüntette azokat a személyeket, akik 2019-ben bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket mind a tanteremben, mint a sportpályákon. Teljes névsorral.
Két újabb név a dicsőségtáblán

Két újabb név a dicsőségtáblán

A sokéves hagyományt folytatva idén két újabb névvel - Kecskeméti László és Nagy Zsuzsa nevével - gazdagodott a Hódtói Sportcsarnok dicsőségfala.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.