GazdaságA Wenckheim kastély ügy - epilógus

2025. november 27., csütörtök
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus

A kastély sorsa hosszú hónapok óta kérdéses volt. Korábban a hódmezővásárhelyi önkormányzat nyerte el a működtetés jogát, ám idén március végén a tulajdonba adási folyamatot az Építési és Közlekedési Minisztérium felfüggesztette.

 

 

 

 

Ezzel újra nyitottá vált a kérdés, ki és milyen formában veheti át a műemlék fenntartását.

 

Az ügyben dr. Takács Árpád május végén jelezte, hogy Békés vármegye kész átvenni a kastélyt, és nonprofit gazdasági társaság keretében, Szabadkígyóssal és Békéscsabával közösen biztosítaná a működtetést. A tervet hivatalosan Lázár János miniszter felé is megküldték.

 

A vármegye pályázatának előkészítése intenzív egyeztetésekkel és komoly szakmai háttérmunkával zajlott. Molnár Sándor, a vármegyei közgyűlés elnöke októberben arról beszélt, hogy az önkormányzat határidőre beadta a pályázatot, és információik szerint más versenytárs nem is indult. 

 

Már akkor jelezte, hogy az üzemeltetésbe több partner bevonása is célszerű lenne, illetve hogy ideális esetben a győztes január 1-jétől, teljes gazdasági évvel kezdhetné meg a működtetést – bár ennek időzítése ekkor még kérdéses volt.

 

A most bejelentett döntés minden korábbi bizonytalanságot lezár. A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került.

 

Idén augusztusban kiderült, hogy 6,4 milliárd forint közpénzt költene a magyar állam azoknak a kastélyoknak a további felújítására, amelyek idén magáncégeknek, önkormányzatoknak ajándékoztak. 

A listán a szabadkígyósi Weckheim-kastély is szerepel, 997 millió 900 ezer forint erejéig, amelyből konyhaszárny, istálló, kocsiszín, és tetőhelyreállítás munkálatai finonszírozhatók.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére

A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére

Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban

Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban

Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.