SportVásárhelyi sportdíjak 2019

2020. február 28., péntek
 
Vásárhelyi sportdíjak 2019

Február 28-án Hódmezővásárhely városvezetése ebben az évben is hagyományosan kitüntette azokat a személyeket, akik 2019-ben bizonyították rátermettségüket és felkészültségüket mind a tanteremben, mint a sportpályákon. 

 

 

 

 

 

 

 

Szintén elismerésben részesültek a város sportéletében sikeresen tevékenykedő tanárok, edzők, sportvezetők.

 

Sok év után, ismét a vásárhelyi/mártélyi születésű Risztov Éva volt a meghívottja a díjátadóünnepségnek. Ezúttal nem mint díjazott, hanem mint díszvendég volt jelen.

"Ugyanezekben a padsorokban ültem 22 évvel ezelőtt, és ugyanígy vártam a Jó tanuló-jó sportoló díj átadására, ahogy ti most." – ezekkel a szavakkal üdvözölte a vásárhelyi diákokat, fiatalokat, felnőtteket.

 

Többek között átadták a Hódmezővásárhely Jó sportoló – Jó tanuló díjakat is – melyek nem tévesztendők össze az állami Jó tanuló - Jó sportoló díjjal.

 

Az általános iskolák alsó tagozatában a 4,5 feletti, a felsősöknél a 4,00 de a középiskolás korosztálynál is legalább a 3,5 feletti átlag kellett az eredményes pályázathoz.

 

A sporteredmény alapján kiosztásra került díjak esetében eddig minden évben az országos eredménnyel rendelkezők kerülhettek a díjazottak közé.

 

A díjazottak teljes névsora ITT olvasható!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fogyasztja egymást a képviselőtestület

Fogyasztja egymást a képviselőtestület

Valószínű csak ideiglenesen két képviselői mandátum vált bizonytalanná. A kissé adok-kapok hangulatú eljáráshoz az önkormányzati  törvény adja a muníciót.
Remek szereplés a Megyei Sakk Diákolimpián

Remek szereplés a Megyei Sakk Diákolimpián

Február 22-én Szegeden rendezték meg a Megyei Sakk Diákolimpiát, melyet a 12 főből álló vásárhelyi csapat 11 éremmel fejezett be. Eredmények.
Múltidéző kiállítás a Tornyaiban

Múltidéző kiállítás a Tornyaiban

A Kiss Lajos nyomdokain haladva című tárlaton nemcsak a legrégebbi korok tárgyai, hanem a mához közelítő időszakok emlékei is láthatók. Képekkel.
Az első kattintástól napjainkig

Az első kattintástól napjainkig

Eifert János vásárhelyiségéhez és munkásságának egyetemes értékéhez kétség nem férhet. Hódmezővásárhely díszpolgárának megnyílt az életmű kiállítása. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.