KözéletParlagfűmentesítés röptében

2020. szeptember 10., csütörtök
 
Parlagfűmentesítés röptében

Idén már második alkalommal keresték a levegőből a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal szakemberei a parlagfűvel fertőzött területeket.

 

 

 

 

 

 

 

A megyében közel 226 ezer hektár parlagfüves területet tártak fel és 468 jegyzőkönyvet készítettek. Az előző évekkel összehasonlítva ez rekord mennyiségű felderítés. Ebből is látszik, hogy a jelenleg is virágzó gyomnövény fejlődésének kedvezett az elmúlt hetek időjárása.

 

Nagyon kevésnek bizonyul a két légi felderítés – véli Halász Judit, a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület elnöke. A Vásárhelyi Hírek megkeresésére azt is elmondta, egyértelmű pozitív a hatása van magának a légi felderítésnek, mert elrettentő hatású a kevésbé megközelíthető földek tulajdonosai számára is.

 

Csongrád-Csanád megyében először július 27-én volt parlagfű-felderítés a Készenléti Rendőrség helikopterével. (Erről ITT írtunk!)

 

Ekkor a repülés a megye legfertőzöttebb részein történt meg, amelynek alkalmával megközelítőleg 37 ezer hektárt repültek be, és ennek során 88 fertőzött pontot találtak a szakemberek. Ez megye erdő nélküli területeinek 11%-a volt.

 

A második 6 órás repülést ezúttal nem helikopterrel, hanem a szárnyakra, nagy felbontású fényképezőgépekkel felszerelt kisrepülővel végezték.

 

A Kormányhivatal tájékoztatása szerint, a megye termőterületeinek nagy részén megtörtént felderítés, amely során nemcsak a parlagfű fertőzéssel kapcsolatban gyűjtöttek információkat, hanem általános kép alakul ki a termőföldek állapotáról, használatáról. Ez a nagymennyiségű képanyag a későbbiek során felhasználható lesz a földhivatali munkatársak napi munkavégzése során is. 

 

A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület a legrégebben küzd a parlagfű ellen, és a legtöbbet tette azért, hogy Magyarországon a parlagfűpollen okozta allergiában és asztmában szenvedők száma csökkenjen. Az egyesület elnöke, Halász Judit szerint, kétségtelen, hogy a hatóságok feladata, hogy – amennyiben a tulajdonos nem tesz eleget a kötelezettségének, a mulasztók költségén elrendeljék az úgynevezett közérdekű védekezést, de - mint ahogy azt a jelentés sem tartalmazza – valóban minden esetben megtörténtek-e a fertőzött területeken a parlagfű mentesítések? Erről évek óta nem készültek nyilvános összegzések.

A közérdekű védekezés munkálatait a kormányhivatalok Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága végezteti el.

 

Aktuális kapcsolódó cikkünk:

Megy tovább a (pollen)porhintés 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Látogatási tilalom az összes kórházban

Látogatási tilalom az összes kórházban

Szeptember 8-tól az összes fekvőbeteg intézményre vonatkozik. Vásárhely valamennyi háziorvosi körzetében lehetséges 3-4 fertőzött.
Díszdiplomásokat köszöntöttek a Városházán

Díszdiplomásokat köszöntöttek a Városházán

A szeptember 10-én tartott díszközgyűlésen négy olyan pedagógus vette át díszoklevelét, akiknek aktív élete a tanításról, az oktatásról szólt.
A vörös csillag miatt égett le a városháza tornya

A vörös csillag miatt égett le a városháza tornya

Éppen 54 éve történt. Két rendkívüli tűzeset sokkolta Hódmezővásárhelyt, amikor is fél éven belül leégett a városháza tornya, illetve a díszterem teteje.
Őszi Tárlat két héttel később

Őszi Tárlat két héttel később

Az idén hatvanhetedik alkalommal rendezi meg a Tornyai János Múzeum Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti kiállítását.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.