GazdaságImpozáns napelempark épült Vásárhely határában

2025. november 11., kedd
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában

Hódmezővásárhely határában épült Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.

 

 

 

A 2025 áprilisában indult és december 8-án befejezni tervezett fejlesztés során 85 hektáron, 93 ezer modern napelem-panelt telepítettek. A 25 milliárd forint értékű beruházással évente mintegy 104,8 GWh áramot termelve – ez nagyjából 47 ezer háztartás energiaszükségletét fedezi. 

 

A tartószerkezet extrém időjárásnak, akár 180–200 km/h-ás szélnek is ellenáll, automatikusan beállítja a paneleket jégeső esetén a minimális sérülés érdekében. A termelést SCADA rendszer szabályozza, másodpercenként kommunikálva az adatokat a központtal – így a naperőmű távolról, automatikusan vezérelhető, és részt tud venni a szabályozási piacon.


Márki-Zay Péter november 11-én látogatást tett a zárószakaszában lévő beruházáshoz, ahol a Pannon WATT munkatársai kalauzolták végig a polgármestert a csaknem 1 négyzetkilométeres napelemparkban.

 

A projekt jól illeszkedik a megújuló energiaforrások terjedésének itthoni trendjébe, különösen a napenergia terén. Nagy volumenű beruházásként hozzájárul a térség energiastratégiájához.

A napelempark energiatermeléséből Hódmezővásárhelynek a helyi adóból és területbérletből lesz bevétele.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban

Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban

Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet

Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet

Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.