KözéletDíszdiplomásokat köszöntöttek a Városházán

2020. szeptember 10., csütörtök
 
Díszdiplomásokat köszöntöttek a Városházán

A szeptember 10-én tartott díszközgyűlésen négy olyan pedagógus vette át díszoklevelét, akiknek aktív élete a tanításról, az oktatásról szólt. Közülük két pedagógus 70 éve vette át tanítói oklevelét, illetve számtan-fizika-kémia szakos tanári oklevelét, egy óvónő 65 éve-, egy földrajz-rajz szakos tanár pedig 60 éve kapta meg diplomáját.

 

 

 

 

 

 

 

Rubinoklevelet vett át: 

Dr. Virág Jánosné Lengyel Ilona Mária tanítónő

Tanítói oklevelét 1950. június 22-én a Szegedi Népiskolai Tanítóképző Intézetben szerezte. 1952-ben Budapesten a Magyar-Orosz Iskolában mint napköziotthon-vezető kezdett el dolgozni. Hódmezővásárhelyre költözése után 1953. augusztus 1-től a Ságvári Endre utcai Általános Iskolában 1974-ig, majd saját kérésére 1974. augusztus 16-tól nyugdíjba vonulásáig a Kertvárosi Általános Iskolában szintén napköziotthon-vezetőként dolgozott. Mint nyugdíjas 1981. október 1-től 1991. június 30-ig a Kertvárosi Általános Iskolában napközis nevelő volt. Munkáját 1978-ban Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel ismerték el.

 

Rubinoklevelet vett át: 

Vári Ernő Béla tanár

Vári Ernő az Állami Pedagógiai Főiskolán számtan-fizika-kémia szakos általános iskolai tanári képesítést szerzett. 1950. szeptember 1-től Tatabányára kapott tanári kinevezést. A Pedagógus Szakszervezet tagja, városi nevelési felelős, majd megyei nevelési felelős lett a tanítás mellett. 1951-től függetlenített szakszervezeti megyei titkári feladatokkal bízták meg. 1957. január 1-től kinevezték szülőhelyén, Hódmezővásárhelyen a Központi Fiúiskolába napközi vezetőnek. 1957 augusztusától ugyanitt igazgatóhelyettes lett. Ezt a feladatot nagyon szerette. 1959 augusztusában kinevezték a Központi Leányiskola igazgatójának 1962-ig. Ezt követően városi társadalmi, kulturális és egyéb feladatokat kapott. 1968 novemberében társadalmi, kulturális és szervezési feladatok ellátására került a Termelőszövetkezetbe, ahol később elnökhelyettesnek választották meg. 1974-1986-ig újra a volt Központi Leányiskola, az akkor már József Attila Általános Iskola igazgatója lett. Munkája során mindig az elvi-etikai szilárdság vezette. Munkája elismeréséül többek között az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésekben részesült. 1962-1972 között a Városi Tanács tagja. 1986. novemberben nyugdíjba ment, de társadalmi szerepvállalása ezután sem szűnt meg.

 

Vasoklevelet vett át

Kerekes Sándor Lajosné

1937. december 27.én született Hódmezővásárhelyen. Általános iskoláit Székkutason végezte, 1955 -ben szerzett oklevelet a Hódmezővásárhelyi Óvónőképzőben.

A Nádor utcai óvoda volt az első munkahelye, ahol 1960. március 15-ig dolgozott.

Hivatalból Székkutasra helyezték, ahol 1992-ig vezető óvónőként, majd egészségügyi okok miatt beosztottként dolgozott.

1960. július 2-án férjhez ment Kerekes Sándor Lajoshoz, aki a kereskedelemben, különböző ágaiban dolgozott.

1962. július 18-án megszületett Mária nevű lányuk.

2000-ben, férje halála után Hódmezővásárhelyre költözött, azóta itt él.

 

Gyémántoklevelet vett át: 

Erdős Péter tanár a Szegedi Pedagógiai Főiskolán 1960-ban földrajz-rajz szakos tanári diplomát szerzett. Mártélyon és Hódmezővásárhelyen tanított. 1969-től 1972-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán művészeti rajz, ábrázoló geometria és művészettörténet szakos középiskolai tanári diplomát is szerzett. 1975 óta önálló festőművészként dolgozik. Nyaranta több helyen volt alkotótáborban, mint művésztanár 1978 és 2000 között. 1969-től tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Festők Társaságának, a Mártélyi Üdülőhely és Faluvédő-Szépítő Egyesületnek. Első önálló kiállítása Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban volt 1967-ben. Azóta számos helyen volt tárlata Magyarországon és külföldön. A festészet mellett plasztikával is foglalkozik, plaketteket, rézdomborításokat, bronz dombormű portrékat készít, címert, emblémát és könyvborítót tervez.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jogerős a mindszenti férfi elleni ítélet

Jogerős a mindszenti férfi elleni ítélet

Lezárult a mártélyi, mindszenti szülők között nagy vihart kavart ügy. Jogerős lett a hirdető újságban nemcsak munkára fiúkat kereső férfi elleni ítélet.
Lendületben a HLKC NB II-es csapata

Lendületben a HLKC NB II-es csapata

Szeptember 12-én elrajtol az NB II-es női kézilabda bajnokság, amelyre a Hódmezővásárhelyi LKC már hetek óta készül. Interjú Dankó Leával.
Régészeti pillanatképek

Régészeti pillanatképek

Vásárhely és környéke régészeti feltárásainak eredményeiből ad ízelítőt a Tornyai János Múzeum szeptember 10-én megnyílt kiállítása.
Iskolások udvariasság és jogszabályok közt szlalomozva

Iskolások udvariasság és jogszabályok közt szlalomozva

Hódmezővásárhelyen - több év óta visszatérően – továbbra is aktuális néhány iskola előtt és környékén a reggeli közlekedési anomália.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.