SportMár csak a 10. helyen a Kosársuli

2025. november 15., szombat
 
Már csak a 10. helyen a Kosársuli

November 14-én  este a Békéscsaba otthonában folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

 

 

Saša Vejinović csapata a visszatérő Borbáth Balázs ponterős játéka ellenére 90-81-re kikapott a csabaiaktól, akik így a Hepp-kupa után ismét győzelmet ünnepelhettek a Kosársuli ellen.


Ugyanazon a helyszínen folytatta a szezont a Kosársuli, ahol legutóbb, másfél héttel ezelőtt pályára lépett – akkor a kupában 92-81-re győzött a Békéscsaba a kissé tartalékos vásárhelyi együttes ellen. A Kosársuli ezzel együtt az első idegenbeli bajnoki sikeréért küzdött, valamint azért, hogy az egyaránt két győzelemmel álló csabaiak ne előzzenek a tabellán.

 

Sajnos hasonló forgatókönyv szerint zajlott a meccs, mint a legutóbbi, Pécs elleni bajnokin: az első negyedben nagy hátrányba került a csapat, amit nem tudott megfordítani a folytatásban, így a hazaiak végig vezetve nyertek. Pontatlan vásárhelyi kezdés után 2-2-ről négy perc alatt 14-0-s rohamot hozott össze a Békéscsaba (16-2 az 5. percben), majd ugyan a visszatérő Borbáth kosarai és Bősz, valamint Balogh triplája közelebb hozta a Kosársulit, az első negyed így is tízpontos hazai előnnyel zárult (25-15).

 

Bálintnak és Bősznek köszönhetően jól kezdte a második játékrészt a Kosársuli, a 12. percben 27-22-nél kért időt a csabaiak edzője, Gura Norbert. Négy pontnál közelebb viszont nem sikerült zárkózni, 29-25-ről jött egy 15-2-es roham a Békéscsabától, amit Saša Vejinović időkérése sem tudott megállítani (44-27, 17. perc). A félidő hajrájában Balogh és Tóth is dobott egy-egy triplát, ám az utolsó szó Balog hármasával mégis a hazaiaké volt (51-36 a nagyszünetben).

 

A pihenőt követően sem változott érdemben a játék képe, egészen a negyed végéig, amikor Bálint zsinórban három kosárral hozta közelebb a csapatot. Borbáth középtávolijával ismét bejött tíz pontra a Kosársuli, ám ezúttal sem sikerült kivédekezni az utolsó csabai támadást, Nagy hármasa pedig újra a hazaiaknak jelentett lélektani előnyt (69-56).

 

Az utolsó negyed közepén helyenként megtalálta a dobóformát a Kosársuli, Borbáthnak, Kelemennek és Bősznek köszönhetően felvillant az esély egy szoros hajrára (83-75 a 37. perc végén), ám okosan sakkozott a faultokkal és jól tartotta az előnyét a Békéscsaba, így végül 90-81-re győzött.

 

A hazaiaktól Vágvölgyi dupla-duplázott (19 pont, 13 lepattanó), a Kosársuliból Bálint és Borbáth egyaránt 20 pontig jutott. A vásárhelyi csapat a vereséggel visszacsúszott a 10. helyre a tabellán, igaz, van egy későbbre halasztott meccse a 6. fordulóból a Baja ellen.

 

NB I/B Zöld csoport, 7. forduló:

Békéscsabai KK-Vásárhelyi Kosársuli 90-81 (25-15, 26-21, 18-20, 21-25)

Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok. Vezette: Rácz, Drenyovszki, Kozma

Békéscsaba: Balog 25/12, Vágvölgyi 19/12, Kovács -, Szugyiczki 8, Hajdu 11
Csere: Nagy 20/6, Balikó 7/3, Szarvas –
Vezetőedző: Gura Norbert

Kosársuli: Bősz 11/9, Kruzslicz 2, Kelemen 12/6, Bálint 20/3, Rostás –
Csere: Borbáth 20/6, Balogh 9/6, Tóth 7/3, Utasi –
Vezetőedző: Saša Vejinović

 

Saša Vejinović: „Úgy gondolom, ma is úgy érkeztünk az idegenbeli mérkőzésre, hogy nem hittük el, hogy nyerni fogunk. Ezt mutatja a 25-15-ös első negyed is. Sajnos ezután megint rohantunk az eredmény után, sikertelenül. Amit még kiemelnék, hogy a Békéscsabának 22 gólpassza volt, ezzel szemben nagyon nehéz védekezni vagy játszani. Gratulálok a hazaiaknak, további sok sikert nekik!”

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba

Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában

Impozáns napelempark épült Vásárhely határában

Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban

Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban

Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.