Kultúra, oktatásMegtartani és megerősíteni

2020. január 3., péntek
 
Megtartani és megerősíteni

Az új esztendőt nemcsak az idő múlása, hanem sok esetben változások is kísérik. A következő időszakban Hódmezővásárhely oktatási életében lehetséges akár több változás is.

 

 

 

 

 

 

 

 


A szakképzési törvény életbe lépése és a kormány, szakmák tanulását ösztönző nem túl eredményes kampányának, illetve a kevésbé divatos szakmák népszerűtlenségének akár valamelyik szakképző intézmény is áldozatul eshet Vásárhelyen is.

Az elmúlt két három évtized demográfiai mutatói sem a legjobbak. Ezt már évek óta érzik az általános iskolák is. 

Az egyház fenntartókénti megjelenésének folyamata változást hozott a vásárhelyi oktatási, nevelési intézményi struktúrában. Most egy újabb terv megvalósítása körvonalazódik.

Információink szerint felmerült annak lehetősége, hogy a – Mária Valéria Keresztény Óvoda mellett - a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola is a Szent Domonkos rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának fenntartásába kerül.

 

Hogy mennyire valós a terv, megkerestük a Kongregáció általános főnöknőjét, Deák Viktória Hedvig Nővért, aki elmondta, „részünkről, a Domonkos Nővérek Kongregációja részéről, valós és jól megfontolt készség áll fenn arra, hogy a 2020-21-es tanévtől átvegyük a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola fenntartását. Hangsúlyozom, hogy ez jelen pillanatban egy lehetőség, semmiképpen nem szeretnénk azt a szülőkre rákényszeríteni.”

 

A Kongregáció általános főnöknője fontosnak tartotta megjegyezni, hogy  „már a korábbi években is felmerült, hogy az iskola esetleg egyházi fenntartásba kerüljön. Lényeges az is, hogy az iskola vezetőségével való tárgyalásunk során úgy láttuk, hogy az iskola által képviselt nevelési elvek, értékek összhangban vannak mindazzal, ami a mi számunkra elengedhetetlen." – mondta Hedvig Nővér.

 

Az iskola nagyszerű oktatástörténeti múltjának ismeretében, az elképzelés ellen semmi sem szól, ha tovább folytatódik a magas szintű zenei és művészeti nevelés. Erre reagálva Hedvig Nővér kijelentette: „számunkra, a Domonkos Nővérek számára rendkívül fontos az iskola ének-zenei jellege, azt szeretnénk mindenképpen megtartani és megerősíteni. Egyházi fenntartás esetén ez még könnyebben megvalósítható.”

 

Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja egyházmegyei jogú szerzetesintézmény. A terv megvalósítása előrehaladott állapotban van, amiről Hedvig Nővér azt mondta, „eddig a tankerülettel és az iskola vezetésével folytak tárgyalások, továbbá a munkaközösségeket vezető pedagógusokkal. Itt részletesen megbeszéltük az esetleges átvétel kapcsán felmerülő kérdéseket. A tantestület saját körben is beszélgetett már erről. A szülőkkel január-február hónapok folyamán tervezzük a találkozást, beszélgetést "– mondta a Vásárhelyi Híreknek az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának általános főnöknője.

 

                                                            --------------------------------------------

 

A nővérek Árpád-házi Szent Margit életeszményét kívánták követni, Szent Ágoston Regulája és a Domonkos Rend által nekik adott konstitúciók szerint. Első kolostorukat 1868-ban, Kőszegen alapították. Apostoli szolgálatuk az igehirdetés egy konkrét formája, az ifjúság tanítása-nevelése volt. Az alapítás után néhány héttel megnyitották első elemi iskolájukat, nagy nehézségek árán, igen szegény körülmények között.

Hódmezővásárhelyen 1903-ban a helyi egyházközség és a Katolikus Nőegylet hívta meg a nővéreket. A nővérek itt is lányiskolát vezettek.

1950-ben Magyarországon a szerzetesrendek működését betiltották.


55 év után tértek vissza Hódmezővásárhelyre. A Domonkos Rendi nővérek 2005-ben kapták meg a belvárosi Károlyi gróf Kúriájában kialakított rendházat. A Római Katolikus Egyház tulajdonába adott műemlék épületbe, a hivatalos nevén Rózsafüzér Királynője házba akkor öt nővér költözött. 2013-ban pedig a Szent István plébániára költöztek.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Pro Urbe Díjat kapott Ármella nővér

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyilvános Lázár János idei vagyonnyilatkozata

Nyilvános Lázár János idei vagyonnyilatkozata

Hét új ingatlant vett az egykori miniszter. Csongrád megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője, kormánybiztos Makón bérel irodát.
A Kosársuli legyőzte az éllovas csapatot

A Kosársuli legyőzte az éllovas csapatot

A vásárhelyi csapat megmutatta, mennyire is tud valójában szívvel-lélekkel küzdeni. Rég nem látott nézőszám mellett, Kobe Bryantre emlékezve győzte le felnőttcsapatunk a listavezetőt.
Még mindig csődközelben az Alföldvíz ZRT.

Még mindig csődközelben az Alföldvíz ZRT.

Több tüntetés is volt a tarthatatlan helyzet miatt. Most a cég tőkeemelésért fordult a tulajdonosokhoz, így a Hódmezővásárhelyi önkormányzathoz is,
Ilyenek a legboldogabb emberek

Ilyenek a legboldogabb emberek

Kiderült, hogy a mentális jóléttel és boldogsággal kapcsolatos sok-sok kutatásban 10 tulajdonság mindig visszaköszön. Íme a lista!
 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 3. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.