GazdaságNyilvános Lázár János idei vagyonnyilatkozata

2020. február 1., szombat
 
Nyilvános Lázár János idei vagyonnyilatkozata

Hét új ingatlant vett az egykori miniszter, Csongrád megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője, kormánybiztos.

 

 

 

 

 

 

 

 

Lázár János idén már 34 ingatlantulajdonról vallott, miközben 2019 januárjában még 27 ilyen tételt sorolt fel – akkor is sok-sok pótlapot fűzve nyilatkozatához. Az év során Hódmezővásárhelyen vett négy további szántót, Szegeden egy lakóházat és egy garázst felerészben tulajdonolva, szőlőt Mádon.

 

A fideszes képviselő 10 millió forint készpénzt vallott be, miközben bankban 48 milliót tart. Eközben ugyanakkor Lázár megvált 11 milliónyi kötvénytől és részvénytől, legalábbis ennek már nincs nyoma a bevallásban.

 

Korábbi, 35 milliós bankhitelét törlesztette, de meg nem nevezett magánszemélyeknek továbbra is tartozik 20 millió forinttal. Földbérleti díjból, osztalékból származó ("időszakos, eseti") jövedelme 15,5 millió volt, kormánybiztosként havi 1,3 milliót keres a parlamenti képviselőknek járó juttatások mellett.

 

A Hódmezővásárhely-Makó választókörzetéért felelős egyéni országgyűlési képviselő 2019-es vagyonnyilatkozat  alapján még 5 millió forintnyi kötvénye, 6 millió forintnyi törzsrészvénye volt, és készpénzben, valamint bankszámlán is 6-6 millió forinttal rendelkezett.

 

Lázár már a 2018-as választás után meglepő vagyonnyilatkozatot tett, így kiderült, hogy a fideszes képviselő komoly ingatlanos lett a miniszteri bársonyszék elhagyását követően, 10 százalékot szerzett az értékes Andrássy úti Divatcsarnokot birtokló projektcégben, így Ausztria egyik legtitokzatosabb, ókonzervatív nagytőkésének, az eurómilliárdos Max Turnauernek lett a partnere. 

 

Cégügyeiben jelentős változás 2020 januárjára sem állt be, ugyanakkor megvált 2 százaléknyi tulajdonrészétől a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben.

 

Lázárnak legfrissebb nyilatkozata szerint is megvan Land Roverje, de vett mellé egy Mini Cooper Cabriót is, miközben megvált BMW-jétől. 

 

Még mindig az övé egy kézirat és gróf Széchenyi Zsigmond védett karosszéke, valamint egyéb, meg nem nevezett műtárgyak.

Cégügyeiben jelentős változás nem állt be, megvált 2 százaléknyi tulajdonrészétől a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben.

Továbbra is Makón bérel irodát.


Az alábbi elérhetőségen megtekinthető 2011-től  évenként közzétett vagyonnyilatkozat:

A vagyonnyilatkozat ITT olvasható!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hivatalosan is járvány van Magyarországon

Hivatalosan is járvány van Magyarországon

Az eddigi statisztikai adatok szerint a 3-5 éves korosztály a legfogékonyabb az influenzavírusra. Egyelőre a 60 éven felüliek között van a legkevesebb beteg.
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán végzett hallgatók, január 31-én délelőtt vehették át oklevelüket a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében.
Még mindig csődközelben az Alföldvíz ZRT.

Még mindig csődközelben az Alföldvíz ZRT.

Több tüntetés is volt a tarthatatlan helyzet miatt. Most a cég tőkeemelésért fordult a tulajdonosokhoz, így a Hódmezővásárhelyi önkormányzathoz is,
Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodást kötött a Tornyai-múzeum és a MANK. Az  eddig is jó kapcsolat tovább erősödik, például nagyszabású közös kiállítással.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.