Kultúra, oktatásIdén sem maradhatnak el az Augusztusi Zenei Napok

2021. július 30., péntek
 
Idén sem maradhatnak el az Augusztusi Zenei Napok

Idén július 31. és augusztus 7-e között 29. alkalommal gyűlnek össze Hódmezővásárhelyen zenetanárok, művészek és a zenész pálya felé törekvő tanítványok.

 

 

 

 

 

 

Az egykoron Fuvolástáborként indult nyári zenei tábor mára szervesen beilleszkedett Hódmezővásárhely zenei életébe. Sokan várják az egy hétig tartó, esténként egy-egy zenei világot megelevenítő koncerteket.

A tábor művészeti vezetője, Dratsay Ákos fuvolaművész lassan három évtizede fáradhatatlanul plántálja növendékeibe a zene szeretetét, annak színvonalas művelését.

 

Ajánlása szerint úgy véli, a 2017-ben lezárt negyedszázadnyi időszak után elkezdődik a második azzal a szándékkal, hogy a rendezvény minél tovább életben maradjon, és szolgálja a zenében kiemelkedően tehetséges fiatalok kibontakozását, illetve gazdagítsa Hódmezővásárhely nyári zenei kínálatát.

Bár az idei fesztivál – jól bevált - szerkezete megegyezik a korábbi évekével, és az előadók is ugyanazok a jól ismert muzsikusok, akikhez eddigi nyári zenei élményeik fűződnek, a hangversenyek műsorában most is, mint mindig, arra törekszenek, hogy újdonságok hangozzanak el, melyek közt természetesen helyet kapnak a zenetörténet halhatatlan remekművei is.

A magyar esten a 110 éve született Szervánszky Endrére emlékeznek művei és növendékeinek alkotásain keresztül

 

A zenei táborba jelentkezők létszáma évről évre nő. A jelentkezők nagy része országos zenei versenyek győztese.

Kurzuszáró koncertjeik különösen forró hangulatot ígérnek. A hang­versenyeket a zongoraest kivételével ez évben is a Völgy utcai Unitárius Templomban hallgathatják meg.

A zongorakoncertre augusztus 3-án 19 órakor pedig a Bessenyei Ferenc Művelődési központ színháztermében kerül sor.

A nyitóhangverseny július 31-én 19 órakor kezdődik Hódmezővásárhelyen a Völgy utcai  Unitárius templomban.

 

Dratsay Ákos elmondta, köszönet illeti támogatókat, a Hódmezővásárhely M.J.V. Polgármesteri Hivatalát, Márki-Zay Péter polgármester urat, a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiumát, a Magyar Művészeti Akadémiát, a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Ének-zenei Alapítványt, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolát, a Hódmezővásárhelyi Unitárius Egyház-községet, az amerikai Innovative Percussion céget, valamint a tápiógyörgyei Patkós Stúdiót.

 

Amikor a rendezvény elődjét, az Országos Fuvolás Tábort elindították, a cél kettős volt. A gyerekek képzése mellett a hódmezővásárhelyi zenebarátoknak szerettek volna tartalmas zenei programokkal szolgálni. Az akkor elhatározott szándék tökéletesen megvalósult, hiszen a minden évben megrendezett nyári tábor mára szervesen beilleszkedett Hódmezővásárhely zenei életébe. Ehhez persze pártfogók, szponzorok, segítők kellettek: többek között az Önkormányzat, a Péczely Attila Zeneiskola és alapítványa, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola, az Unitárius Egyház, vásárhelyi vállalkozások, cégek. Például az ifjú muzsikusoknak és kísérőiknek a Vásárhelyi Hírek (vasarhelyihirek.hu) tulajdonosi köre saját finanszírozásban bográcsos vacsorákkal, erdei kalandtúrákkal, lovaglással, vad- és madárlessel igyekezett éveken át színesíteni az egyhetes vásárhelyi táboréletet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Start december közepén

Start december közepén

A napokban megérkezett az ötödik, szeptemberben jön a hatodik tram train szerelvény. Ha koccanás miatt kiesik egy szerelvény, borulhat a menetrend.
Új vezetőedző a Kosársulinál

Új vezetőedző a Kosársulinál

A gárda új vezetőedzője 38 éves kora ellenére rengeteg szakmai sikert ért el, majdnem 8 évig vezette a Szegedi Tudományegyetem férfi kosárlabda csapatát
Selymes amszterdami és hódmezővásárhelyi karcolós

Selymes amszterdami és hódmezővásárhelyi karcolós

Nagyon megy a kábszer termesztés és biznisz Vásárhelyen. A címbeli fajták is pörögnek. Gyakran akcióznak a nyomozók. Néha hetente többször is.
Ennivaló receptjeink - Pirított kókuszos kuglács sárgabarackkal

Ennivaló receptjeink - Pirított kókuszos kuglács sárgabarackkal

Baracskay Angéla: Egy kicsit kuglóf állagú és egy kicsit foszlós kalács, szóval a kettő között van, tehát nevezzük úgy: Kuglács.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.