Kék hírekSelymes amszterdami és hódmezővásárhelyi karcolós

2021. július 18., vasárnap
 
Selymes amszterdami és hódmezővásárhelyi karcolós

Nagyon megy a kábszer termesztés és biznisz Vásárhelyen. A címbeli fajtákhoz is hozzá lehet jutni. Gyakran akcióznak a nyomozók. Néha hetente többször is.

 

 

 

 

 


 

Miután Hódmezővásárhelyen a héten előállítottak egy idős házaspárt és egy 27 éves férfit, a Fidelitas helyi alelnökét, mert tanyájukon kannabiszt termesztettek, újabb ültetvényt számoltak fel a városban, közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletére július 11-én érkezett bejelentés, hogy egy külvárosi, lakatlan házban ismeretlenek nagy mennyiségben marihuanat termesztenek.

A nyomozók az ingatlanban mintegy 120 tő kannabisz növényt találtak, amelyet lefoglaltak.  

Az elvégzett adatgyűjtések eredményeként rövid időn belül a rendőrök látókörébe került egy 32 éves helybeli férfi és annak 25 éves társa, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A feltételezett elkövetőket elfogták, gyanúsítottként kihallgatták. Az idősebb férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, míg fiatalabb társa szabadlábon védekezhet.

Velük szemben termesztéssel, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. 

 

Hacsak az elmúlt évek eseteit nézzük, szinte minden évben több jelentősebb lebukás volt, és akkor még a bulihelyszínek körüli razziákon talált kis mennyiségű „ezt-azt” ne is említsük.

 

Néhány nagyobb eset:

Például 2013 júniusában egy kertvárosi társasház első emeleti szobájában termesztett kábítószert egy 26 éves hódmezővásárhelyi férfi. A lakásból kiáramló szag buktatta le. 

 

2013 októberében egy Nyár utcai házban tartottak házkutatást a hódmezővásárhelyi rendőrök. A hátsó kertben tíz tő kifejlett kendernövényt foglaltak le. Mint kiderült, az 55 éves férfi adta bérbe a házat a 39 éves termesztőnek.

 

2015 novemberében a speciális nyomozóegység csapott le Vásárhely belvárosában az éppen kábítószerrel üzletelőkre. Vásárhelyi, mártélyi és kecskeméti férfiak buktak le.

 

2017  február 8-án délután a hódmezővásárhelyi autóbuszállomáson elfogtak egy 49 éves nőt, valamint 23 éves fiát. A két gyanúsított autóbusszal akkor érkezett vissza a városba Szegedről, ahol 40 grammnyi marihuánát vásároltak. Többek között gyermek- és fiatalkorú személyeknek is árulták a városban.

 

2018 februárjában egy 47 éves hódmezővásárhelyi férfi autóval volt Budapesten, amikor a nyomozók megállították, és elfogták. Az autóban 320 gramm kokaint foglaltak le, majd a férfi lakásán tartott házkutatáson kábítószer-kereső kutyával több mint 1,5 kilogramm kábítószergyanús fehér port, 1 kilogramm kokaint és a kábítószer adagolásához és csomagolásához használt eszközöket találtak.

 

2018 decemberében a rendőrök csaknem 150 tő kendernövényt találtak egy hódmezővásárhelyi férfi lakásán, akit őrizetbe vettek. A 28 éves férfival szemben kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás

 

2019. augusztus 8-án egy belvárosi lakásban tartottak kutatást, amelynek során több mint másfél kilogramm kábítószergyanús port, 817 darab ecstasy tablettát, csaknem nyolc és fél millió forint készpénzt, valamint a bűncselekményhez kapcsolódó egyéb tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. A rendőrök a 27 éves férfit és nőt előállították.

 

2020-ban elfogás és vizsgálat kiderítette, hogy egy bűnszervezet jött létre, amelynek tagjai jellemzően Szegeden és Hódmezővásárhelyen értékesítettek amfetamint, kokaint és marihuánát. Az egyik gyanúsított a bűnszervezet részbeni felszámolása után saját beszerzési, értékesítési forrásokat kiépítve tovább folytatta tevékenységét, egészen 2020. április 20-ai őrizetbe vételéig.

 

Szintén 2020-ban a rendőrök tartottak házkutatást Hódmezővásárhelyen a Nyizsnyay Gusztáv utcában az egyik lakóházban. A rendőrök 69 tő száraz kendernövényt találtak a helybeli férfi házában. A 60 éves férfival szemben kábítószer birtoklása bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás

 

Idén július elején a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogtak egy idős házaspárt és egy fiatal férfit, akik egy tanyán, több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt termesztettek. A házaspár 69 éves férfi tagja 2021 július elején került a rendőrök látókörébe, hogy ingatlanján, nagy mennyiségben marihuanát termeszt. A nyomozók az elvégzett adatgyűjtések eredményeként megállapították, hogy a kábítószer termesztésében szintén 69 éves felesége is segítséget nyújtott, továbbá azonosították az időskorú férfi 27 éves társát is. A rendőrök július 8-án a kora délutáni órákban tartottak szemlét a kérdéses ingatlanban, amely során megtalálták a nemesített növényeket, továbbá a részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, illetve a termesztéshez szükséges eszközöket. A feltételezett elkövetőket előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték.

 

Mint ahogy a cikk elején írtuk, szintén július második hetében a nyomozók egy vásárhelyi ingatlanban mintegy 120 tő kannabisz növényt találtak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Strandolásra jók a megye természetes vizei

Strandolásra jók a megye természetes vizei

Megfelel az egészségügyi követelményeknek a Mártélyi Holtág és a mindszenti strand. Összesen 12 természetes fürdőhely használatát engedélyezték a megyében
A maszk előnye - az allergiások szemszögéből

A maszk előnye - az allergiások szemszögéből

65 százalékkal csökkentek a súlyos asztmás esetek Izraelben. Hasonló eredmény lehet itthon is. Nézze meg a környezetében található allergén növényeket.
Ennivaló receptjeink - Pirított kókuszos kuglács sárgabarackkal

Ennivaló receptjeink - Pirított kókuszos kuglács sárgabarackkal

Baracskay Angéla: Egy kicsit kuglóf állagú és egy kicsit foszlós kalács, szóval a kettő között van, tehát nevezzük úgy: Kuglács.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 

És ezt már olvasta?

Rangos díjat kapott a Kankalin Néptáncegyüttes
Rangos díjat kapott a Kankalin Néptáncegyüttes Az együttes alapítója több mint fél évszázaddal ezelőtt célul tűzte ki a magyar néptánc, népzene és néprajzi hagyomány ápolását, elsajátítását, népszerűsítését.
 
Befejeződött az átköltözés
Befejeződött az átköltözés Sikeresen átköltöztek a DIGIMobil ügyfelei a Vodafone hálózatára Az új hálózatra váltással országos lefedettséget használhatnak a DIGI ügyfelek.
 
Nagy energiával játszottak, végig maximális erőbedobással
Nagy energiával játszottak, végig maximális erőbedobással Történelminek mondható a Vásárhelyi Kosársuli 2022-23-as szezonja, hiszen eddig még soha nem indult felnőtt női csapat az egyesület színeiben egyetlen bajnokságban sem.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban 2023. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták a Hódfót
Díjazták a Hódfót Egerben, a Kézművesség 1000 éve és jövője a Kárpát-medencében rendezvény sorozathoz kapcsolódón került sor a XX. Magyar Kézműves Remek pályázatának díjátadó ünnepségére.
 
Átadták az új közösségi házat
Átadták az új közösségi házat Új közösségi ház épült uniós támogatással Hódmezővásárhely Új-Kishomok városrészében, és felújítottak három olvasókört is.
 
Vásárhelyi katonák a sérültek között
Vásárhelyi katonák a sérültek között A NATO békefenntartó erők katonáit május 29-én vetették be tömegoszlatási feladatokra Koszovóban. A KFOR katonák sorfalát a tüntető tömeg megtámadta,