BulvárBessenyei az örök szerelem

2020. december 27., vasárnap
 
Bessenyei az örök szerelem

Éppen 16 éve hunyt el. Özvegye vehemensen védi és ápolja emlékét. Idén még a nevét viselő díj névhasználatát is visszavonta. Házasságai felemásan sikerültek. Pályatársnője fogalmazta meg Bessenyei Ferencről: olyan karizmatikus férfi volt, hogy minden nő beleszeretett. 

 

 

 

 

 

 

 


Bessenyei Ferenc 2004. december 27-én ment el örökre. Erről a Vásárhelyi Hírekben is megemlékeztünk.

 

A színészlegenda unokahúgával, Bessenyei Emmával a blikk.hu–n jelent meg egy beszélgetés.

– Utolsó éveiben nem ápoltunk szoros kapcsolatot Feri bátyámmal, mert a felesége, „Eszter bá­csi” szorosan elzárta tőlünk. Így hívtuk, mert olyan szigorú volt, mint egy bácsi – neveti el magát Emma. – Csak telefonon tudtunk vele beszélni nagy nehezen. Apukám, a testvére azért tartotta vele a kapcsolatot, pláne, miután kórházba került. Tudtuk, hogy nagyon beteg. Végül a tüdeje feladta. Feri bátyám még a halála előtt felhívta apámat, hogy haldoklik. Amikor valaki ilyen beteg, hiszed is, meg nem is. Próbálsz hinni abban, hogy ez csak egy beteg ember panasza. De apukám érezte, mondta, hogy most beszéltem utoljára Ferkóval, és sajnos igaza lett.

 

Máté Erzsi mondta, hogy Bessenyei Ferencbe minden nő szerelmes. Emma szerint ez így is volt, de a négy feleségével nem volt szerencséje.

 

– Mindegyikkel csak egy darabig volt boldog, míg hitte, hogy ez majd sikerül. Aztán nem úgy lett. Első feleségétől, Szederkényi Adától születtek az ikrei. Aztán jött Váradi Hédi, aki aranyos asszony volt, de hiába, vége lett. Lugossy Zsuzsától is született egy gyereke, utána jött Eszter bácsi, aki mellette volt haláláig.

 

Utolsó két házassága között azonban találkozott egy asszonnyal, aki igaz szerelemmel szerette mindvégig.

 

– A mai napig ugyanolyan szerelemmel szereti – pontosít Emma. – Onnantól, hogy megismerte Feri bátyámat, többé nem volt senkije. Minden előadásán ott ült, ha esett, ha fújt. Minden pillanatát neki szentelte, és biztos vagyok benne, hogy a halála óta is így van. Ő volt az a nő, aki kitartott mellette örökké, aki ma is gyűjti róla a relikviákat. Feri bátyám is szerette, egyszer elszökött hozzá még Pestre is, de a sors másképp rendezte.

 

A Bessenyei család hatalmas. Valaki mindig férjhez ment, megnősült, gyereke született. Olyankor mindig találkoztunk. Rengeteg szép emléket őrzök róla. Apukám Sydney-ben élt negyven évig, sokszor járt nála. Kint élhetett volna ő is, de azt mondta: „gyerökeim, akkor én már ne is szenvedjek tovább?”. Hát nem édes? Jól érezte magát itt szenvedve.

                                                                  ----------------------------------------

 

Az interjú kiegészítéseként érdemes felidézni, hogy Hódmezővásárhely emlékezve híres szülöttére, átnevezte a PMK-t Bessenyei Ferenc Művelődési Központra, valamint megalapította a Bessenyei Díjat. (Az évente két díjazottnak adandó eredetileg félmillió forintot 2018-tól - néhány országos kitüntetés pénzdíjával vetekedve, a város finanszírozásában - másfél millióra emelték.) Élthes Eszter javaslatára a díjat 2012-ben kiterjesztették országossá, vagyis attól kezdve a szűkebb pátria mellett, a hazai művészeti élet kiemelkedő művelőit is lehet javasolni.

 

Bessenyei Ferenc özvegye rendszeresen részt vett a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város által 2009-ben alapított Bessenyei Díj átadásán.

A 2011-es díjátadó körüli időszakban azonban kisebb botrány tarkította a jeles eseményt. Élthes Eszter a Vásárhelyi Híreknek nyilatkozva elmondta, „Hiányérzettel megyek Vásárhelyre a Bessenyei Díj idei átadására." Tárgyi tévedések egész sora található Bessenyei Ferenc pályafutásának vásárhelyi időszakából Földvári László színháztörténeti tanulmánykötetében" - állította a Nemzet Színészének özvegye.

 

A közismerten vehemensen érdekérvényesítő hölgy komoly vitába került – az azóta elhunyt – Földvári Lászlóval, aki ’Mikor a színészek beértek a városba, megszólaltak a harangok’ címmel írt színháztörténeti könyvet, amely tisztelgés a vásárhelyi színjátszás nagyszerű korszaka előtt.

A vita tárgy az eltérő adatok mellett, a Ferrári Violetta által 1989. június 24-én egy ünnepségen felolvasott levélben csúcsosodott ki. Részletek ITT!

 

Élthes Eszter néhány évvel később azt is nehezményezte, amiért viszonylag olcsón árulták azt a vásárhelyi parasztházat, ahol Bessenyei Ferenc nevelkedett. Részletek ITT

 

Idén január 19-én a díjátadó gálán Élthes Eszter bejelentette hogy visszavonja a Bessenyei-díj névhasználati jogát a várostól.

Bessenyei Ferenc ettől függetlenöl a város méltán híres szülötte marad a vásárhelyiek számára.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Holtág szerelmese

A Holtág szerelmese

Varga András vásárhelyi fotós évtizedek óta szenvedélyesen megörökíti a Tisza, a Mártélyi Holtág évszakait, ezúttal a téli pihenőjében is varázslatos tájat. Képekkel!
Ennivaló receptjeink - Angélától - Káposztás pogácsa

Ennivaló receptjeink - Angélától - Káposztás pogácsa

Baracskay Angéla a Vásárhelyi Hírek háziasszonya: A recept a spájzom alapján jött létre és eszméletlenül finom, kellemes - ropogós és lágy - állagot eredményezett.
Oroszlán élt Vásárhely környékén

Oroszlán élt Vásárhely környékén

Egy különleges, mondhatni szenzációs bizonyíték került elő éppen két éve. Veszély leselkedhetett a mai Vásárhely területén és környékén élőkre.
Van akinek már unalmas - van akinek még újdonság

Van akinek már unalmas - van akinek még újdonság

Egyik nap tükörjég, másik nap köd, a harmadik nap hó, vagy éppen eső. Az időjárásra mindig felkészültnek kell lennie autósnak, kerékpárosnak, gyalogosnak.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!