BulvárFelzaklatták Bessenyei Ferenc özvegyét

2015. június 30., kedd
 
Felzaklatták Bessenyei Ferenc özvegyét

Nem örül Bessenyei Ferenc özvegye annak, hogy férje nevével árulják Vásárhelyen,azt az ingatlant, ahol a Nemzet Színésze nevelkedett.

 

 

 

 

 

 

 

 


Mindössze 9,8 millió forintért vásárolható meg az az ingatlan, ahol a nemzet nagy színművésze, Bessenyei Ferenc gyermekkorát töltötte – írja a Délmagyar. Ugyan nem ott, hanem egy másik házban látta meg a napvilágot, de édesanyja és édesapja gyermekük születése után néhány hónappal odaköltözött a nagyszülőkhöz, ezért a művész ezt tekintette szűlőházának.

– Az özvegy nem örül annak, hogy elhunyt férje nevén árulják ezt az ingatlant. Úgy gondolja, hogy így próbálják kapósabbá tenni, ezzel a trükkel gyorsabban el lehet adni. A házat egyébként évek óta hirdetik, idáig mindhiába – mondta a Borsnak az elhunyt művész családjának egyik közeli ismerőse.

 

A Pál utcai már 4 éve, a Fűzfa utcai szülőház két hónapja vásárolható meg.

– Ez egy régi parasztház, van benne két, utcára néző szoba, a fürdőszoba a konyhából nyílik, és tartozik hozzá egy melléképület, amelyből akár garzonlakást is ki lehet alakítani. 

A színész özvegyét, Élthes Esztert azért is dúlták fel a hírek, mert feladatának tekinti férje emlékének méltó ápolását. Honlapot vezet, amelyen Bessenyei hagyatékát, múltját, közös éle­tük történeteit, fényképeit és a színész pályájának feledhetetlen emlékeit teszi közzé.

A férje életművét feldolgozó honlapján a Hódmezővásárhely önkormányzata által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díj évenkénti átadása körüli történéseket is dokumentálja. Mindebből kiderült, hogy az özvegy milyen precízen, hitelesen őrzi a hagyatékot, így nem csoda, ha nem örül en­nek a reklámfogásnak.

Élthes Eszter férjével kapcsolatos érzékenysége közismert. Ezek egyikéről éppen a Vásárhelyi Hírek adott hírt. (Cikk a lap alján)

Bessenyei özvegye 2010-ben nemtetszését nyilvánította ki, amiért Földvári László ’Mikor a színészek beértek a városba, megszólaltak a harangok’ című színháztörténeti könyvében a néhány kronológiai tévedést talált. Illetve kevesellte a férjéről írottakat. Földvári pedig többször is kijelentette, a könyv az 1816 és 1957 közötti időszakot öleli fel. A könyv nem Bessenyei Ferenc pályafutásáról szól.

Vélhetően sem ez, sem pedig az ingatlaneladások nem befolyásolja a színész, magyar kultúrában betöltött szerepének jelentőségét.  

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Tollforgtás

 
 
Forrás: Bors
 

Olvassa el ezt is!

Ezeken a napokon nem dolgozunk 2020-ban

Ezeken a napokon nem dolgozunk 2020-ban

2020-ban csupán két munkanap-áthelyezéssel kell tervezniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak. Az első hosszú hétvége a húsvéti időszakra esik majd.
Hogyan táplálkozzunk télen, hogy elkerüljük a betegségeket?

Hogyan táplálkozzunk télen, hogy elkerüljük a betegségeket?

Megfázás, torokgyulladás, járványok, vírusok, hasmenés, emésztőszervi problémák... Tél szinte nem múlik el anélkül, hogy ezek legalább egyike át ne vonuljon a családon.
Oroszlán élt Vásárhely környékén

Oroszlán élt Vásárhely környékén

Egy különleges, mondhatni szenzációs bizonyíték került elő éppen két éve. Veszély leselkedhetett a mai Vásárhely területén és környékén élőkre.
Ennivaló receptjeink - Angélától - Káposztás pogácsa

Ennivaló receptjeink - Angélától - Káposztás pogácsa

Baracskay Angéla a Vásárhelyi Hírek háziasszonya: A recept a spájzom alapján jött létre és eszméletlenül finom, kellemes - ropogós és lágy - állagot eredményezett.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.