GazdaságAz eltűnt nyugdíjvagyon nyomában

2018. január 17., szerda
 
Az eltűnt nyugdíjvagyon nyomában

Vásárhelyiek ezreit is - elsősorban a mai negyveneseket - érintette, hogy elveszni látszik a megtakarítás, a mit a nyugdíjas évekre tettek félre, mert – mint ismeretes - az elvont 3000 milliárd forintból nagyjából 1400 milliárdot tartottak a pénztárak állampapírban, ez automatikusan az adósságot csökkentette.

 

 

 

 

 

A (befektetési jegyekben és részvényekben tartott) maradékkal kezdett tőzsdézni a kormány – méghozzá, mint kiderült, igen komoly veszteségekkel –, és mindössze három év kellett, hogy az egészet felélje. 

 

 

Legújabb fejleményként feljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort szerdán a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását.

Az MSZP országgyűlési képviselője, a parlament népjóléti bizottságának alelnöke a Legfőbb Ügyészség budapesti székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a feljelentést hivatali visszaélés, közfeladati helyzettel visszaélés, azaz közfeladattal kapcsolatos kötelesség megszegése, valamint csalás és hűtlen kezelés miatt teszi Orbán Viktor miniszterelnök, Selmeczi Gabriella korábbi nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott és Matolcsy György korábbi nemzetgazdasági miniszter, mostani jegybankelnök ellen.

Felidézte, hogy az Országgyűlés politikai nyilatkozatot fogadott el – fideszes többséggel – a magánnyugdíjpénztári vagyon megvédésről, amelyben garantálták, hogy egyéni számlán mindenkinek jóváírják az eddigi befizetését, garantálják annak értékállóságát és adómentességet biztosítanak mindenkinek, aki átlép az állami rendszerbe. Korózs Lajos szerint megfenyegettek hárommillió fiatalt, mert azt mondták, aki nem lép át az állami rendszerbe, nem fog állami nyugdíjat kapni. Ennek hatására közel 2,9 millióan átléptek és mintegy háromezer-milliárd forint vagyon került át az állam tulajdonába – összegzett.

Értékelése szerint a kormánypártok éveken keresztül bármit megtehettek volna, hogy garanciákat építsenek a vagyon megvédésére, de ehelyett "eltapsolták" hárommillió magánnyugdíjpénztári tag vagyonát.

Ha ebben az országban felelősséggel tartozik mások pénze után Bróker Marcsi vagy Tarsoly Csaba, akkor joggal várhatja el minden egyes magyar állampolgár, hogy a nemzeti bank elnöke, Matolcsy György is felelősséggel tartozzon ezután a megtakarítás után – fogalmazott.

 

Arról a hvg.hu is írt nemrég, hogy Matolcsy György sokat ígért a magánnyugdíjpénztári lenyúláskor. Azonban nemcsak a nyugdíjpénztárakba befizetett összegeknek mondhattunk búcsút az elmúlt években, de lassan a nyugdíjunknak is, bár Matolcsy György jegybankelnök ennek az ellenkezőjét állítja.

 

 

 
 
VH-HVG
 

Olvassa el ezt is!

Honvédkórház lesz a vásárhelyi intézmény

Honvédkórház lesz a vásárhelyi intézmény

A laktanya tervezett bővítését figyelembe véve bővítik a járóbeteg- és fekvőbeteg ellátást. Lesz MR-diagnosztika, fejlesztik a laboratóriumi, a patológiai, a radiológiai eszközöket.
Nincs mérlegelési lehetőség

Nincs mérlegelési lehetőség

Az egyik nyilatkozó szerint az alaphelyzet sem gömbölyű, a másik szerint a baloldal is legyen ott a választáson. Az alapszabályzat viszont mindenkit kötelez.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.