Kék hírekÍtélet kábítószer ügyben

2025. szeptember 29., hétfő
 
Ítélet kábítószer ügyben

Hódmezővásárhelyen éveken át kábítószert vásárló csoport tagjait ítélte el jogerősen a Szegedi Járásbíróság.


 

 

A kép illusztráció

 

 


A bíróság az elsőrendű vádlottat csekély mennyiségű kábítószer kereskedelmének és birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek, társai közül négyet csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának vétsége, míg egy társukat jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának előkészülete miatt találtak bűnösnek.

 

Két vádlottat 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott a bíróság, kettőt 200 óra közérdekű munka végzésére köteleztek, míg két vádlottat egy évre próbára bocsátottak.

Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás 2021 októberében. A vádlottak 2019-2021 évek között a városban különféle kábítószereket, 2000-2500 forint grammonkénti áron marihuánát, grammonként 3500 forintért amfetamint, tablettánként 2500 forintért pedig ecstasyt vásároltak.

 

A büntetlen előéletű vádlottakat droggal ellátó férfi az eljárás során meghalt, így csak vevői álltak a bíróság elé.

Az egyik vádlottnál tartott házkutatás során több mint ötszáz indiaikender-magot is találtak a nyomozók, ezért mondták őt ki jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának előkészületében bűnösnek.

 
 
Forrás: Szegedi Járásbíróság
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megújult a Szabadság téri Óvoda mosdója

Megújult a Szabadság téri Óvoda mosdója

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. az alapításának 50. évfordulója alkalmából óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Thomas Dambo kortárs művésznek eddig 150 szobra van szerte a világban, a legújabb pedig Hódmezővásárhelyen, a Kása-erdőben.

Kosársuli győzelemmel kezdte az új szezont,

Kosársuli győzelemmel kezdte az új szezont,

A csapat a negyedik negyed második feléig szoros meccset játszott a Pénzügyőrrel a Hódtói Sportcsarnokban, végül 10 ponttal győzni tudott.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.