Kultúra, oktatásA tavalyi Őszi Tárlat fődíjasának önálló kiállítása

2025. október 5., vasárnap
 
A tavalyi Őszi Tárlat fődíjasának önálló kiállítása

Nádas Alexandra alkotásaiból nyílt kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban. Ő volt a tavalyi, 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjasa.

 

 

 

 

 

 

 

Nádas Alexandra 2000-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, 1996 óta részt vesz kiállításokon, eddig hetvennél több egyéni, és mintegy hatszáz csoportos tárlaton mutatta be alkotásait.

A tavalyi Őszi tárlat Tornyai-plakettese egyszerre van otthon a grafika és a festészet technikáiban, vizuális "szókincsét" hamar kialakította: a főként nőalakok, házak, növények, illetve kertek és sarjak alkotta motívumokból építi fel titokzatos, saját belső világából eredeztethető kompozícióit, amelyek szemmel nem látható folyamatokat és összefüggéseket tárnak elénk.

 

Művészete klasszikusan modern, illetve korszerűen klasszikus – köszönhetően a középkort idéző aprólékos technikának és az ebből eredő míves megformálásnak. A kiállítás november 30-ig látható.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megnyílt az idei Őszi Tárlat

Megnyílt az idei Őszi Tárlat

Október 5-én délben nyílt meg a Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti seregszemléje, a 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat.
A Kosársuli nem tudott nyerni Győrben

A Kosársuli nem tudott nyerni Győrben

Október 3-án este a Győr vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 2. fordulójában.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Thomas Dambo kortárs művésznek eddig 150 szobra van szerte a világban, a legújabb pedig Hódmezővásárhelyen, a Kása-erdőben.

 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.