KözéletHonvédkórház lesz a vásárhelyi intézmény

2018. január 17., szerda
 
Honvédkórház lesz a vásárhelyi intézmény

A hódmezővásárhelyi kórház is bekapcsolódik a honvédség egészségügyi ellátásába, a Modern városok program keretében létrejött megállapodást január 17-én délelőtt írták alá.

 

 

 

 

 

 

Kun Szabó István, a MH Egészségügyi Központ parancsnoka elmondta, a tömeges migráció következtében kialakult válsághelyzet miatt a hódmezővásárhelyi helyőrségben nagyon sok katona szolgál. A központ és a hódmezővásárhelyi kórház között létrejött megállapodás eredményeként a katonák és családtagjaik egészségügyi ellátása a jövőben helyben, gyorsan, költséghatékonyan történhet meg.

 

A vezérőrnagy kitért arra, az együttműködés fontos része a közös tudományos és szakmai munka, amelynek eredményeit a civil és a katonai egészségügy egyaránt hasznosíthatja. Ennek részeként a két intézmény összehangolja az egészségügyi válsághelyzetre vonatkozó terveit is.

 

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója közölte, a laktanya tervezett bővítését is figyelembe véve az intézmény járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátását a jelenleginél 10-12 ezerrel több páciens veszi majd igénybe. Hozzátette: ehhez elengedhetetlen a kapacitások fejlesztése.

 

A kórházban bővítik a járóbeteg-szakellátás kapacitását, javítják a főépületében működő aktív osztályok komfortszintjét, fejlesztik a laboratóriumi, a patológiai, a radiológiai eszközöket. Ezzel kapcsolatban a szakember kiemelte, a közeljövőben Hódmezővásárhelyen is elérhető lesz a MR-diagnosztika. A szakmai konzultációk lehetőségét pedig telemedicina rendszer kiépítésével teremtik meg.

A katonai alkalmassági vizsgálatokhoz szükséges szakorvosi ellenőrzéseket a kórház területén is tudják majd biztosítani, a végső minősítés lehetősége azonban megmarad az MH Egészségügyi Központnál - tudatta a főigazgató.

Kallai Árpád elmondta, a katonákra és családtagjaikra is kiterjesztik a városban tíz éve sikeresen működő népegészségügyi program szolgáltatásait.

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester hangsúlyozta, a település katonaváros, 2015 óta pedig különösen fontos a laktanya szerepe, hiszen innen történik a déli határ védelmének logisztikai irányítása. Az önkormányzat ezért a Modern városok programban a laktanya létszámbővítését és az intézmény infrastrukturális fejlesztését, egy a szakmai utánpótlást biztosító honvédelmi szakközépiskola létrehozását kérte a miniszterelnöktől amellett, hogy a helyi kórház is bekapcsolódjon a honvédség egészségügyi ellátásába.

 

Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár elmondta, a hódmezővásárhelyi kórház 2012-ben került állami kézbe. A minisztérium célja az első pillanattól kezdve az, hogy az önkormányzattal szoros együttműködésben fejlessze az intézményt.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Reformáció vándorkiállítás az Ótemplomban

Reformáció vándorkiállítás az Ótemplomban

Vasárnap a Reformáció 500 éves évfordulójára rendezett országos vetélkedő döntőjének vásárhelyi helyezettjeit  köszöntik és megnyitják a Vissza a gyökerekhez című vándorkiállítást.
Folytatódik az ittas vásárhelyi autós ámokfutó bírósági ügye

Folytatódik az ittas vásárhelyi autós ámokfutó bírósági ügye

Hamarosan másodfokon folytatódik a 47-es úton a három éve készakarva balesetet okozó férfi tárgyalása. B. Balázs első fokon öt évet kapott.

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.