KözéletNincs mérlegelési lehetőség

2018. január 17., szerda
 
Nincs mérlegelési lehetőség

Január 15-én Dr. Hernádi Gyula, bejelentette, hogy függetlenként indulni kíván az időközi polgármester-választáson. Mivel Hernádi az MSZP tagja, a helyi szervezet elnöke, a párt országos elnöksége felé jelezte: kezdeményezik az önjelölt kizárását a pártból, mivel „ő egy érvényes pártdöntéssel szembe menve akadályozza a hódmezővásárhelyi rendszerváltást, a Fidesz legyőzését.” 

 


Hernádi Gyula az MSZP kizárási kezdeményezésével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a kizárása okát nem érti, mivel nem tett mást, mint azt, hogy a városban fellelhető három politikai erő két képviselőjelöltje mellé baloldaliként harmadikként csatlakozott. Azt is hozzátette: „Arra is kíváncsi vagyok, hogy amennyiben távozom az MSZP-ből, hányan maradnak a helyi alapszervezetben, mert már többen jelezték, hogy amennyiben engem kizárnak, ők kilépnek."

 

Nem sokkal később Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője saját Facebook-oldalán kommentálta a vásárhelyi történéseket: „No, ez a hír nem ilyen egyszerű. Nem fogjuk kizárni Hernádi Gyulát” – ezzel a megjegyzéssel osztotta meg a Hódmezővásárhelyen független jelöltként induló szocialista politikus kizárásáról szóló hírt, de azt viszont nem részletezte, vajon miért nem igaz a hír, csak annyit írt egy kommentben: „Mert az alaphelyzet sem gömbölyű.”

 

A Vásárhelyi Hírek megkeresésére Dr. Kis Andrea, az MSZP Hódmezővásárhely és Környéke Helyi Szervezet elnöke, nem mellesleg jogászdoktor, (a vásárhelyi önkormányzat képviselője) elmondta, a tagságnak az alapszabályzatot ismernie kell. A tagság által elfogadott alapszabályzathoz bármikor hozzáférhet az is, aki azt figyelmen kívül hagyva cselekszik, vagy az is aki kijelentéseket tesz.

Kis Andrea megerősítette, nem ad mérlegelési lehetőséget a párt alapszabályzata, amikor az országos elnökség felé kezdeményezte a kizárást. A döntésre 30 nap áll rendelkezésre.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kósa Lajos szerint ne a hazudósra szavazzanak

Kósa Lajos szerint ne a hazudósra szavazzanak

Kósa: azért nem merem kimondani, hogy ha ott megválasztják a független jelöltet, akkor ugyanúgy érkeznek a pénzek, mert nem mondhatom, hogy ő egy talpig becsületes ember.
 A baloldali, a szociáldemokrata színeket akarja képviselni

A baloldali, a szociáldemokrata színeket akarja képviselni

Dr. Hernádi Gyula ismertette programját és reagált a helyi MSZP vezetőségének – a tagságból történő kizárására - tett javaslatra is.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.