BulvárOlga köszöntötte a vásárhelyieket

2025. október 12., vasárnap
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket

Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta Vásárhelyről, a környező településekről, sőt távoli településekről megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.

 

 

 

 

 

Azzal együtt, hogy a sajtóban csak elvétve lehetett találkozni a szombati átadásról, szépszámú érdeklődő, családok, kicsik és nagyok mentek el, akik számára vetélkedővel, troll-túrával, süteménnyel, hivataloskodás mentesen adták át a troll-szobrot.

 

Márki-Zay Péter a szobor átadásán megköszönte minden önkéntes munkáját, aki segített a szobor elkészítésében, vagy faanyaggal járult hozzá, és azoknak is köszönetet mondott, akik megszervezték a szombati Troll-Túrát. Az is kiderült, hogy a 32 milliós költség helyett, 20 millió forintba került a Közép Európában (még) egyedüli alkotás.

 

A vásárhelyi trollszobor Thomas Dambo alkotásai között a 160-as számmal szerepel, amit a szobor közelében elhelyezett, Dániából ideküldött kövön is látható.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyert a Kosársuli az egriek ellen

Nyert a Kosársuli az egriek ellen

Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
Bölcsödék, óvodák fejlesztése

Bölcsödék, óvodák fejlesztése

Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Még szinte el sem indult a fűtési szezon

Még szinte el sem indult a fűtési szezon

Máris szénmonoxid veszély miatt vonultak ki a tűzoltók egy vásárhelyi és egy mindszenti családi házhoz. Időben érkeztek, ezúttal szerencsére nem volt áldozat. Hasznos tanácsok.
 

És ezt már olvasta?

Jogerős ítélet a vásárhelyi gyilkossági kísérlet ügyében
Jogerős ítélet a vásárhelyi gyilkossági kísérlet ügyében Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki két felnőttet és egy gyereket próbált meggyilkolni egy hódmezővásárhelyi tanyán.
 
Idén nincs akadálya a kiállítás megrendezésének
Idén nincs akadálya a kiállítás megrendezésének A kiállítás - amely tavaly a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt elmaradt - az állategészségügyi hatóságtól megkapta a valamennyi szükséges engedélyt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt.