SportKosársuli győzelemmel kezdte az új szezont,

2025. szeptember 28., vasárnap
 
Kosársuli győzelemmel kezdte az új szezont,

Október 26-én este elkezdte az NB I/B Zöld csoportjának 2025-26-os szezonját a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata egészen a negyedik negyed második feléig szoros meccset játszott a Pénzügyőrrel a Hódtói Sportcsarnokban, ám végül egy 14-0-s rohamnak köszönhetően 10 ponttal győzni tudott.

 

 


Jó előjelekkel várhatta az idénynyitót a Kosársuli, hiszen mindkét edzőmeccsét megnyerte a Békéscsaba ellen, ezzel együtt egy új idény első mérkőzése előtt semmit sem lehet biztosra mondani – főleg úgy, hogy az újonc Pénzügyőr kerete alaposan átalakult nyáron, és az előszezonban a Piros csoportos Veszprémet is sikerült megszorítaniuk. Ezzel együtt a vásárhelyi közönség győzelmet remélt, ami nehezen, de végül össze is jött.

 

A bokasérüléssel bajlódó Kelemen triplájával kezdődött az új szezon, a másik oldalon egyből jött rá a válasz Csomósnak köszönhetően. A 3. percben megismétlődött ugyanez, majd nem sokkal később, 10-8-as vásárhelyi vezetésnél Saša Vejinović érezte úgy, hogy időt kell kérnie. Ez, valamint a hosszú idő után visszatérő közönségkedvenc, Rostás Imre pályára lépése sem segített megnyugtatni a csapatot: az 5. perc végén átvették a vezetést a fővárosiak, és egy 8-0-s sorozattal hirtelen tíz pontra húztak el (12-20, 8. perc). A negyed végén visszazárkózott három pontra a Kosársuli, ám a játékrész vége a Pénzügyőré volt, Mogyorós triplája állította be az addigi legnagyobb különbséget (19-28).

 

A második negyed elején sem sikerült javítani a pontatlanságokon támadásban és védekezésben, a Pénzügyőr pedig nyugodtabban és kreatívabban játszott, így a 16. percben már 14 ponttal, 36-22-re vezetett. Saša Vejinović időkérése helyrerázta a Kosársulit, Balogh kosarai a legjobbkor jöttek, a félidő végén pedig előbb Bősz asszisztjából Utasi volt eredményes, majd a második negyed utolsó másodpercében Bálint szórt triplát, beállítva ezzel az eredményt a nagyszünetre (35-41).

 

A második félidő eleje nem a szép játékról szólt, nem is igazán változott a játék képe, egészen a 25. percig. Előbb Kelemen triplája indította el a Kosársulit, majd Bálintnak köszönhetően hosszú idő után ismét vásárhelyi előnyt mutatott az eredményjelző (45-43, 27. perc). A negyed végén mindkét oldalon érkezett egy-egy hármas, nem is tudtak elszakadni egymástól a csapatok, így a harmadik tíz perc 50-50-es döntetlennel zárult.

 

A negyedik negyed elején meglepte a Pénzügyőr a Kosársulit, hiszen Csomós vezetésével villámgyorsan produkáltak egy 6-0-s sorozatot. Nem illetődött meg a vásárhelyi csapat, Balogh közelije után előbb Bálint hármasa következett, majd pedig a fordulópont. A 34. percben Bősz triplája után Utasi fantasztikus zsákolásával visszavette a vezetést a Kosársuli (ez alighanem már most a szezon egyik legszebb pillanataként marad meg), hogy aztán Kelemen folytassa a kegyelemdöfést két triplával. A 14-0-s rohamot Bősz kosara és Bálint büntetője zárta, négy perc alatt 55-58-ról így 69-58-ra fordított a Kosársuli. Az utolsó két percben mindent megpróbált a Pénzügyőr, ám Bősz zseniális meglátásaival és asszisztjaival, valamint a dupla-duplázó Bálint és Kelemen ponterős játékával nem tudtak mit kezdeni. A 76-66-os végeredményt Kruzslicz állította be.

 

A Kosársuli tehát győzelemmel kezdte az új szezont, az utolsó negyed játékára pedig bőven lehet alapozni a következő hetekben.

 

NB I/B Zöld csoport, 1. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–Pénzügyőr SE 76-66 (19-28, 16-13, 15-9, 26-16)

 

Hódtói Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Kovács, Radnóti, Sellei

Kosársuli: Bősz 8/3, Balogh 9/3, Kelemen 21/21, Bálint 23/6, Utasi 10
Cserék: Kruzslicz 3, Rostás 2
Vezetőedző: Saša Vejinović

Pénzügyőr: Lőrincze 13, Csomós 15/12, Virág 2, Oroszi 3/3, Takács 7
Cserék: Varga 21/6, Mogyorós 5/3, Biber –
Vezetőedző: Király Márió

 

Saša Vejinović: „Először is szívből köszönöm a szurkolóknak, hogy eljöttek a mérkőzésre fizetős belépők és bérletek mellett is. Úgy érzem, a srácok ennek érzik is a súlyát és az utolsó erőkig hajtottak. Emelem kalapom Kelemen Balázs előtt, aki az egész hetet kihagyta bokasérülés miatt és ma begyógyszerezve vállalta a játékot, és ő sem akárhogyan. A mérkőzésről annyit, hogy igaz, idegesen kezdtük a szezont, de sikerült ezt átlépnünk, és legyőzni első ellenfelünket. Megyünk tovább.”

 

Az U21-es csapat 39-26-os félidő után fölényesen, 90-41-re nyert, úgy, hogy mindenki legalább 11 percnyi játékidőt kapott. A csapat legeredményesebbje az egyaránt 16 pontig jutó Kruzslicz és Szilágyi volt.

 

A Kosársuli jövő pénteken a Győr otthonában folytatja a bajnokságot.

 
 
Forrás: Kosárduli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Szerethető szörny a Kása-erdő mélyén

Thomas Dambo kortárs művésznek eddig 150 szobra van szerte a világban, a legújabb pedig Hódmezővásárhelyen, a Kása-erdőben.

Megújult a Szabadság téri Óvoda mosdója

Megújult a Szabadság téri Óvoda mosdója

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. az alapításának 50. évfordulója alkalmából óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Iskolakezdéskor is van jó megoldás

Iskolakezdéskor is van jó megoldás

Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 

És ezt már olvasta?

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 2. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.