Hihetetlen, de majdnem mindenkinek vannak a fiókjában versek, forgatókönyvek, rajzocskák, amiket soha senkinek nem mert megmutatni.
Óooollyan bééénaaa vagyok..! Sóhajtott fel valaki a minap - nos, túl azon, hogy vigyázni kell az efféle mondatokkal, mivel hogy teremtő erejük van, nagyon is sok embertől hallottam már! Éspedig mindig akkor, amikor szóba került, hogy: hogyan is állsz a kreativitással? Mikor művészkedtél egy jót? Mikor voltál elégedett azzal, ami a kezed alól kikerült - legyen az főzés, kerti munka, vagy szó szerinti képzőművészet?
A legtöbb ember elégedett a „teremtésével”. Az étel sosem tökéletes, a ruha sosincs jól megvarrva, a házibuli is sikerülhetett volna jobban. Ezt persze szóvá is teszik, így provokálják ki a közönség dicséretét – illedelmes szerénységnek álcázva!
Még rosszabb a helyzet akkor, ha nem erről a kis játszmáról van szó, hanem arról, hogy az illető valóban elhiszi magáról: nem képes jó dolgot alkotni. Ezért aztán meg sem próbálja!
Sajnos iskolarendszerünk egyáltalán nem alkotásbarát. A tankönyv szélére rajzolt kisgrafikákért bünti jár, végül kamasz korra már csak büntetendő és szembántó útja marad az önkifejezésnek: a graffiti és a firkamonogram (tag) a busz oldalán. Tetkó, bőrfej, netán az emo túlkapásai: bizarr öltözködés, hegek a csuklón.
De miért is volna fontos alkotni? - kérdezhetné valaki. Egy tízmilliós ország nem tud túl sok költőt, táncost, festőművészt, feltalálót, webdesignert eltartani, no meg fontosabb, hogy a gyerek értelmes szakmát tanuljon, mondjuk legyen ügyvéd, vagy mérlegképes könyvelő, nemdebár? Nos, én azt mondom: a könyvelő is boldogabb, ha kreatív (ismerek könyvelőt, akinek verseskötetei jelentek meg). Bármely szakma képviselőjének kiteljesedésével jár, ha jó kedvvel alkot, nem a művészi színvonal a lényeg, hanem a kikapcsolódás, öröm, játék.
Hihetetlen, de majdnem mindenkinek vannak a fiókjában versek, forgatókönyvek, rajzocskák, amiket soha senkinek nem mert megmutatni.
Nem véletlenül terjedtek el a hobbyboltok, rajz- vagy fotótanfolyamok, kézművesvásárok! A magyarok különösen nagy alkotóerővel megáldott nép, és bizony ahol a tehetség „beszárad”, ott nem sok jó vár az egyénre. Adósság a lélek felé, ha tehetségünk elszárad, tálentumainkat nem kamatoztatjuk. Ez az adósság depresszióhoz vezet – a lélek gyászolja az elhanyagolt tehetséget, nem véletlen, hogy a depresszió gyógyításában annyira nagy szerepe van a művészetterápiának, és sok lelkileg érzékeny ember ösztönösen is megtalálta a gyógyulásnak ezt az útját – nem utolsósorban nagyszerű alkotásokat hozva létre eközben. Nagy költőinkre, művészeinkre, feltalálóinkra gondolok.
De nem csak a kiemelkedő tehetségek számára adott az alkotás útja, hanem mindenkinek. A szunnyadó kreativitás felébreszthető, ha ismét hagyjuk lelkünket játszani, élményekkel töltjük fel, és elkezdünk csinálni – bármit. Egy finom étel, egy megvarrt ruha, egy kitalált reklámszlogen, egy újjávarázsolt üléshuzat, egy megbütykölt vízcsap, meg megépített sziklakert mind-mind alkotás.
Aztán csak a dicséreteket „kell” lekaszálni – álszerénység nélkül… Hiszen az alkotás akkor az igazi, ha mások is örömet lelnek benne. Végtére is, ki sütne tortát saját magának? És miért ne lehetne: együtt sütni-főzni, nemezelni, grillsütőt építeni?
Kezd azzal: örülsz annak, ami kikerül a kezed alól, nem kritizálod tönkre… örülsz a más alkotásának, legyen az a gyereked kis rajzocskája (ha netán a tapétán, inkább vegyél nagy, cserélhető papírlapokat a falra), dicsérd meg a házisütit, amivel megkínálnak, vagy a szomszéd erkélyládáját! Töltsd fel élménybankodat: a természet látványaival, vagy kiállítások műtárgyainak szépségével! Ha elmész egy modern galériába, és azt érzed, hogy „ilyet én is tudnék”, akkor nosza! Az unalmas desszert helyett találj ki verset a kollégád névnapjára. Próbáld ki, hogy milyen érzés, ha csupasz bőrödre hull az eső (zivatarban nudizni hihetetlen élmény…). Kezdj játszani a festékekkel, mint egy gyerek, táncolj ötletszerűen arra a zenére, ami éppen jön a rádióból, és ne törődj a belső hanggal: „nem tudok táncolni”. Találj ki extrémpalacsintákat (levegőben pörgetéssel). Vegyél fel valami egészen agyament ruhát. Csiholj ki hangokat bármiből fakanállal, dúdolj duettet a mosógéppel, és ismét csak ne törődj a belső hanggal: „mit szólnának ha látnának, bolond vagy”. Na és? Sokszor összetévesztjük a boldog embert a bolond emberrel – ez önmagában is sokat elmond világunkról. Akár össze is lehet fogni más „bolondokkal” – játsszunk, alkossunk együtt. Így születnek a kórusok, tánckarok, szakkörök is, nem igaz?
Szóval: alkoss, mert tudsz!
