GazdaságVietnámiak Vásárhelyen

2021. február 5., péntek
 
Vietnámiak Vásárhelyen

Mivel a helyi munkaerőpiac nem tudja kiszolgálni az igényeiket, így jelentős mennyiségű termelési kapacitást nem használnak ki a Villeroy&Boch-nál, a munkaerő gondokat most vietnámi vendégmunkásokkal oldják meg.

 

 

 

 

 

 


Mind az írott, mind pedig az elektronikus sajtóban hónapok óta folyamatosan munkalehetőséget kínál a patinás német cég. Az nem tudható, hogy mennyien jelentkeztek Vásárhelyről és környékéről, de nem lehet nagyot tévedni, hogy nem sokan. A termelékenység jelentősen javulását várják majd a – Vásárhelyi Híreknek küldött közleményük szerint 40 - vietnámi munkaerőtől.

A cég közleménye szerint, a hódmezővásárhelyi gyár az AG fürdőszoba és wellness üzletágának (továbbra is) meghatározó üzeme.

Várhatóan 2021 tavaszán új munkásokat fogadnak Vietnámból, hogy támogassák a termelést.

Ez egyúttal csattanós válasz arra a tavalyi szóbeszédre, amit egyes helyi sajtó is felkapott, miszerint sokan attól tartanak, hogy a Villeroy&Boch becsukja a kapuit és kivonul Vásárhelyről. A híresztelés kiváltó oka az volt, hogy a hódmezővásárhelyi közgyűlés 2019. november 14-én hozott döntésével megszüntette a legalább 800 főt foglalkoztató helyi cégek adókedvezményét, amely 2018-ban és 2019-ben volt érvényes a Villeroy & Boch Magyarország Kft.-re. Ez 133 millió forintot jelent. A cég akkor sietve bejelentette, hogy az előzetes tájékoztatás alapján felkészülten várták a döntést, és a vállalat által fizetendő többletadó semmilyen formában nem befolyásolja a Villeroy & Boch Magyarország Kft., és az anyavállalat 2020-ra vonatkozó terveit. Így, sem a tervezett beruházások nem maradnak el, értelemszerűen létszámleépítésre sem kerül sor, és nem marad el a tervezett béremelés sem.

Ez utóbbi azonban évek óta témát ad a helyi és országos sajtónak. Ugyanis a Villeroy Szakszervezet (VSz), és a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezet (MCDSz) minden évben ringbe száll az éves béremelések miatt. Az egyik radikális lépésre 2018 áprilisában került sor, amikor a gyár dolgozói 54 órás sztrájkba kezdtek, mert a munkáltató nem hajtja végre a MCDSz által kért 12 százalékos, a szakszervezet szerint a társaság gazdasági helyzete alapján is reális mértékű béremelést. A sztrájkot a szakszervezet felmérése szerint több mint háromszáz munkavállaló támogatta.

Ebből végül 8%-os emelés lett. A cég, közleménye szerint 2017 végén tájékoztatta a cégnél működő szakszervezeteket, hogy a tulajdonos Villeroy & Boch AG a 2018-as bérfejlesztést április 1-jétől kívánta végrehajtani.

Érdemes megjegyezni, hogy egy évvel előtte, 2017-ben 6,9%, 2019-ben 6%, 2020-ban 8% emelés volt, vagyis 2017-2020 közt 7,2% volt az átlagos béremelés.

 

Bizonyos területen továbbra is vannak ütközések a vállalat és az MCDSz között, mert a legújabb hírek szerint a kormányhivatal vizsgálatot kezdeményez a Villeroy&Boch Magyarország KFT – az MCDSz-szerint helytelennek vélt - munkáltatói gyakorlatával kapcsolatban, például a kétéves munkaidőkeret bevezetése, vagy a munkarend változtatás miatt.

 

A cég közleménye szerint, mivel a helyi munkaerőpiac nem tudja kiszolgálni az igényeiket, így jelenleg jelentős mennyiségű termelési kapacitást nem használnak ki. A 40 vietnámi vendégmunkás megérkezése és betanítása után növekvő termelési eredményekre és nagyobb stabilitásra számítanak gyártási telephelyükön. A közleményben az is olvasható, hogy az új munkatársak érkezéséről, képzéséről és létszámáról a cég vezetése tájékoztatta a vállalatnál működő szakszervezeteket és valamennyi munkatársát.

A program keretében az új munkatársak érkezését már 2020-ban tervezték, amit a COVID-19 járvány miatt halasztottak el 2021-re.

 

Idén január 19-én egy cikkben számoltunk be, hogy a Villeroy & Boch 810 milliós beruházásba kezdett, amelynek 35%-át átvállalta a magyar álam, a Koronavírus Okozta Károk Kompenzálására Kiírt Program keretében.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Gregus Máté középiskola digitalizált tablói

A Gregus Máté középiskola digitalizált tablói

Rég elfelejtett osztálytársak, barátok láthatják viszont egymást a képeken. Nézze meg Galériánkban az 1949 és 1978 között a Gregusban végzettek tablóit
Megerősítették eddigi helyüket a tabellán

Megerősítették eddigi helyüket a tabellán

Az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában azt az EKE Eger KOK-ot fogadta szombat este a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
Megszavazták

Megszavazták

A régió meghatározó agrárfelsőoktatási intézménye a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar életében a most megszavazott fenntartó váltás remélhetően nem hoz változást.
A 2021-es év színei

A 2021-es év színei

A választott színek illenek ahhoz a kettős érzéshez, amellyel az új évet várjuk: reménykedünk a világ újranyitásában, abban, hogy visszatérhetünk a normalitáshoz.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.