Kultúra, oktatásA Gregus Máté középiskola digitalizált tablói

2021. február 1., hétfő
 

Ennek a nagyszerű vállalkozásnak százak, ezrek örülnek majd. Rég elfelejtett osztálytársak, barátok láthatják viszont egymást a képeken - mondta Szilágyi László 2011 január végén.

 

 

 

 

 

 

 

Éppen 10 éve, hogy az azóta elhunyt Szilágyi László, úgy döntött rendbe hozza, feldolgozza és digitalizálja a Gregus Máté Mezőgazdasági középiskola valamennyi fellelhető tablóját.

Köztudott, hogy annak idején meghatározó volt a vásárhelyi fiatalok életében ez az iskola.

Az iskolában 1978-tól 2009-ig testnevelést és földrajzot tanító pedagógus az után határozta el a tablók megmentését, miután az iskolai összevonások miatt, a Gregus Máté Szakközépiskola az Andrássy úti épületéből a Kaszap utcai, volt Kossuth Zsuzsanna iskolába költözött.

A régi épület kiürítésekor a tablókat leszedték a falakról és egy részük az új tanintézménybe, (2015-től a Kossuth Zsuzsanna épületének eldózerolása után pedig az egykori József Attila Általános Iskola teljesen felújított épületének folyosóira), egy részük pedig raktárba került.

Sajnos, mint azt 2011-ben Vásárhelyi Híreknek elmondta, a gondatlan szállítás következtében több nagy tabló megsérült, de van olyan is amelynek eltört az üvege. Szerencsére, hosszú évtizedek szokása, hogy a nagytablóról kis kép is készült, így a sérült fotókat ezek segítségével lehetett kipótolni, majd digitalizálni.

Az egyik legnehezebb feladat, egy-egy úgynevezett kistablónak a megszerzése volt. Szilágyi László, aki egyébként a Mezőgazdasági Kar kollégiumának igazgatói tisztségét töltötte be, 2009-től kezdte a tablók összegyűjtését, javítását.

 

Ennek a nagyszerű vállalkozásnak százak, ezrek örülnek majd. Rég elfelejtett „mezgés” osztálytársak, barátok láthatják viszont egymást a számítógép monitorán - mondta 2011 január végén, amikor munkájának már kézzelfogható, pontosabban látható eredménye volt.

 

2014-ben bekövetkezett halála megszakította az általa kitalált, emlékeket felidéző, de helytörténeti szempontból is fontos misszióját.

 

Hozzá kell tenni, hogy 2009-től kezdődően sajnos egy viszonylag alacsony felbontású géppel fotózta a tablókat.


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megerősítették eddigi helyüket a tabellán

Megerősítették eddigi helyüket a tabellán

Az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában azt az EKE Eger KOK-ot fogadta szombat este a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
Megszavazták

Megszavazták

A régió meghatározó agrárfelsőoktatási intézménye a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar életében a most megszavazott fenntartó váltás remélhetően nem hoz változást.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Téli Mártély - fotókba örökítve

Téli Mártély - fotókba örökítve

Varga András fotós, aki - mint köztudott - Mártély szerelmese, évek óta fotókba örökíti a táj apró rezdüléseit is. Galéria.
 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.