SportMegerősítették eddigi helyüket a tabellán

2021. február 1., hétfő
 
Megerősítették eddigi helyüket a tabellán

Az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában azt az EKE Eger KOK-ot fogadta szombat este a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.

 

 

 

 

 

 

 

Az EKE Eger KOKtöbb kellemetlen perceket okozott az utóbbi hetekben az élmezőny tagjainak, ráadásul Dr. Váczi Péter együttese ősszel megszorongatta Tóth Tamás legénységét, akkor a mieink 78-69-re nyertek Egerben. Ennél egy fokkal simább sikert várhattunk, hisz hazai pályán mutatott formánk továbbra is ellenállhatatlan, ráadásul a délután folyamán a közvetlen bajnoki vetélytársak közül az Újpest és az Óbuda is kikapott (előbbi Békésen, utóbbi odahaza, a Pénzügyőr ellen), a győzelem tehát duplán fontosnak számított.

 

A csapat pedig nem tétlenkedett, és végig kontrollált játékkal tartotta itthon a két pontot. 7-0-s lerohanással kezdtünk, Varga Ákos két kettese mellett Pavlovic triplája is ült, majd az első negyed felénél Varga Zalán hármasa nyitotta immár közte tízre az ollót (14-4 az 5. percben). Az erős kezdés azonban a vendégeket is felrázta, akik olyannyira összekapták magukat, hogy a 8. percre Szabó, majd Máté egészen látványos triplájával visszazárkóztak egy pontra (16-15). Ez volt azonban az a pillanat, amikor a legközelebb járt a meccsen az Eger a Kosársulihoz, hisz Tóth Tamás időkérése után a Bálint, Varga Zalán kettős vezetésével ismét egy 7-0-s széria következett. Az első negyedet egy vendég technikai hiba és Varga Zalán büntetője zárta (27-18).

 

A második tíz percet egy újabb 7-0-val kezdtük, az egriek nem találták az ellenszert a gyors egy-egyezésekre és a kiváló betörésekre, az előnyünk pedig öt perc alatt egészen majd' húsz pontig duzzadt. 42-23-nál időt kért ugyan Váczi Péter, de sem a játék képe, sem a differencia nem változott lényegileg, s végül tizenhat pontos fórral mehettünk szünetre (48-32). 

A félidőt követően Bálint, majd Béres és Molnár kosarai tartották tisztes távolságban a Máté vezette Egert. Varga Ákos zsákolásánál kialakult az addigi legnagyobb különbség (56-36 a 26. percben), majd a negyed végi pontpárbajba Rostás és a másik oldalon Szabó is beszállt, ezáltal 66-48-at mutatott az eredményjelző az utolsó negyed megkezdésekor.

A hajrát remekül kezdte az Eger, az összes dobásuk sikeres volt, nálunk ellenben csupán Bodócsi asszisztjai és Molnár egyéni villanásai működtek, a középtávolik és a triplák rendre kipattantak a gyűrűről. Hiába olvadt azonban a 34. percben hirtelen tízre az előnyünk (74-64), a nagy zárkózást előbb Bálint, majd egy vendégidőkérést követően Varga Zalán hármasa törte meg. Innen pedig már nem volt visszaút: egy 12-0-s rohammal lezártuk a meccset, 89-68-ra győztünk, és megerősítettük 3. helyünket a tabellán!

 

NB I/B Zöld csoport, 18. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-EKE Eger KOK 89-68 (27-18, 21-14, 18-16, 23-20)

Hódtói Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Gál, Reisz, Mintál

Kosársuli: Varga Á. 15/3, Béres 6, Varga Z. 16/12, Pavlovic 5/3, Bálint 24/3
Cserék: Molnár 15, Rostás 6, Bodócsi 2
Vezetőedző: Tóth Tamás

Eger: Szabó 14/3, Máté 20/6, Ungi 4, Illés 5, Szicsák 3
Cserék: Pomázi 2, Kátai -, Bíró -, Mondi 6/3, Csomor 14/12
Vezetőedző: Váczi Péter

 

Tóth Tamás: "Úgy kezdtük a mérkőzést, hogy lehetőleg az első félidőben döntsük el a lényegi dolgokat, így magabiztos vezetéssel vonultunk az öltözőbe. Az egrieket és a kollégámat dicséri, hogy a második félidőben már sokkal élesebbek voltak és vissza tudtak jönni a meccsbe. A végjátékban talán kijött a rutinunk és jobb döntéseket hoztunk, így ha nehezen is, de hoztuk a kötelező győzelmet. Gratulálok mindkét társaságnak és kívánom az Egernek, hogy picit eredményesebb legyen a tavaszuk, érjék el céljaikat!"

 


Az U20-asok meccsét a vendégek kérelmének megfelelően elhalasztották, annak pótlása várhatóan február közepén történik. Folytatás jövő szombaton, hasonlóan hazai környezetben a Pápa ellen.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Megszavazták

Megszavazták

A régió meghatározó agrárfelsőoktatási intézménye a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar életében a most megszavazott fenntartó váltás remélhetően nem hoz változást.
Téli Mártély - fotókba örökítve

Téli Mártély - fotókba örökítve

Varga András fotós, aki - mint köztudott - Mártély szerelmese, évek óta fotókba örökíti a táj apró rezdüléseit is. Galéria.
Új beruházás munkahely megőrzéssel

Új beruházás munkahely megőrzéssel

A vásárhelyi Villeroy & Boch 810 milliós beruházásba kezdett, amelynek 35%-át átvállalta a magyar álam, a Koronavírus Okozta Károk Kompenzálására Kiírt Program keretében.
Van akinek már unalmas - van akinek még újdonság

Van akinek már unalmas - van akinek még újdonság

Egyik nap tükörjég, másik nap köd, a harmadik nap hó, vagy éppen eső. Az időjárásra mindig felkészültnek kell lennie autósnak, kerékpárosnak, gyalogosnak.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.