SportVásárhely és Rió

2016. július 10., vasárnap
 

Három hódmezővásárhelyi vonatkozása is van a július 9-én a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatónak, amelyet Hargitay András szövetségi kapitány tartott. Mint mondta 36 sportoló utazik Rióba.

 

 

A képen Kapás Boglárka és Sztankovics Anna Hódmezővásárhelyen (Fotó: Czeglédy Zsolt)

 

 


Bár nevén nem nevezte, de bejelentésének 3 vásárhelyi kötődése is van. A csapat legidősebb tagja a 31 éves vásárhelyi származású Risztov Éva, aki nyíltvízi úszásban címvédőként indul 10 kilométeren és rajthoz áll medencében 800 méteres gyorsúszásban is. A legfiatalabb a 15 éves Késely Ajna, aki már három aranyérmet nyert a jelenleg is zajló hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokságon.
A harmadik vásárhelyi vonatkozás, hogy - mint az Czeglédi Zsolt fotókon is megörökítette - az úszóválogatott egy része a Gyarmati Dezső Sportuszodában edzőtáborozik, idén már nem is először.

 

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) minden versenyző esetében jelezte, hogy milyen számokban indul. Az egyetlen kivételt a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka jelentette. A Vasas klasszisáról annyi kiderült, öt egyéni és egy váltószámban szerepel majd, de azt kérte, amíg lehetséges, a MÚSZ ne hozza nyilvánosságra, mely számokban indul.

 

Egyébként a riói olimpiára utazik a legtöbb úszó, az elmúlt öt játékokon folyamatosan növekedett a létszám, ugyanis Sydneyben 22, Athénban 27, Pekingben 30, Londonban 31 magyar úszó állt rajthoz.

 

A hírhez kapcsolódik, hogy Magyarország rendezi 2020-ban valamennyi vizes szakágban az Európa-bajnokságot Paolo Barellinek, a kontinentális szövetség (LEN) elnökének szombati bejelentése szerint.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sikeresen rajtolt el a Vásárhelyi Kosársuli

Sikeresen rajtolt el a Vásárhelyi Kosársuli

Az NB I/B Zöld csoportjának első meccsét játszotta Tóth Tamás együttese, a Hódtói közönsége pedig győzelemnek örülhetett hét hónap szünet után.
Jelentős változások a Tornyai Múzeum háza táján

Jelentős változások a Tornyai Múzeum háza táján

Többen is távoznak az intézményből. Az igazgató is beadta a felmondását, amit az önkormányzat elfogadott. Több intézmény összevonása is elképzelhető.
Frissdiplomások esélyei

Frissdiplomások esélyei

A megkérdezettek nagy része egy ígéretes munkáért hajlandó lenne elköltözni: többségük inkább külföldre menne, kicsit kevesebben az országon belül költöznének.
A magányosság csábítása

A magányosság csábítása

A facebook-on megkérdezett 10 vásárhelyi nőből 3 nem fél a magányosságtól. Az egyedülállók száma emelkedik, 2021-re pedig világszerte 20 százalékkal nő majd az egyedül élők száma.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.