KözéletÚj vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

2026. november 3., kedd
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Az oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy novembertől új szemléletet honosítanának meg a tankerületek működésében: a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra helyeznék a hangsúlyt.

 

 

 

 

 

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, Lannert Judit a 60 tankerületi központból 55 élére kér fel új vezetőt, öt tankerületben pedig új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter.

Magyar Péter még egy júliusi kormányülést követően közölte, hogy teljesen átalakítják a Klebersberg Központot és a tankerületi rendszert: előbbi középirányítói funkciója megszűnik, és kutatási, oktatást segítő háttérintézmény lesz, a tankerületi vezetőket pedig nyílt pályázaton választják ki. Célként a versenyképes és emberséges oktatás megvalósítását tűzte ki.

A miniszterelnök júliusban elmondta, hogy az oktatási minisztérium által lefolytatott átvilágítás során világossá vált számukra, hogy a problémák sokkal nagyobbak annál, mint azt korábban gondolták. Hozzátette, hogy az átvilágítás során döbbenetes gyakorlatokra figyeltek fel.

 

Leváltották a Hódmezővásárhelyi Tankerület éléről Miklós Anikót is.

A Hódpress cikke szerint Miklós Anikó a vásárhelyi közéletben közismerten a Fideszhez közel álló szereplőként volt számon tartva. A Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatójaként 2019-ben egy tanárnő O1G-kifejezést tartalmazó Facebook-kommentje miatt került konfliktusba Márki-Zay Péterrel. A bejegyzést egy ismeretlen személy továbbította neki, ő pedig elküldte Balázs József akkori tankerületi vezetőnek. A tanárnőt később behívták a tankerülethez, ahol a vezető elkezdte vele elemeztetni kommentje jelentését. Miklós Anikó rágalmazás miatt pert indított a polgármester ellen, akit másodfokon is elmarasztaltak. 2021. január 1-jétől ő vette át a tankerület vezetését Balázs Józseftől.

 

November 5-től Bereczki Hajnal vezeti a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központot. Bereczki Hajnal évekig a Mágocsi Kastélyotthon intézményvezető-helyettese volt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.