KözéletMegszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

2026. november 3., kedd
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.

 

Mint írja: "Lázár János által nyakunkba ültetett Kallai Árpád kórházigazgató tegnapi felmentése után, itt egy újabb jó hír. November 5-től Bereczki Hajnal veszi át a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ irányítását Miklós Anikótól, akit párthűségéért és Lázár felé való lojalitásáért helyeztek annak idején oda.

A változás Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter új tankerületi igazgatói kinevezéseinek része.

Reményeim szerint ezekkel a változásokkal Hódmezővásárhelyen is egy új időszámítás kezdődhet mind az egészségügy, mind az oktatás területén, valamint az önkormányzattal való kapcsolatukban.

Végre a szakmaiság, a kölcsönös tisztelet és a partnerség kerülhet a középpontba a politikai utasítások és a konfliktusok helyett.

Mi csak azt szeretnénk, hogy iskoláink és a kórházunk ne legyenek többé a politika áldozatai. Iskoláinkat ne tiltsák el a városi rendezvényekről, és se a pedagógusoknak, se az egészségügyi dolgozóknak ne kelljen politikai elvárások között őrlődniük.

A városnak, a kórháznak és az iskoláknak közös érdeke a vásárhelyiek érdeke, a betegek gyógyulása és gyermekeink jövője.

Ebben pedig nem lehetünk továbbra is ellenfelek, hanem természetes partnereknek kell lennünk." - olvasható a Facbook bejegyzésében.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
 
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.