KözéletVásárhely címere is díszíti az Országház falát

2020. március 7., szombat
 
Vásárhely címere is díszíti az Országház falát

Az Országházra nemrég állványok kerültek a felújított mészkő burkolatok elé. Nem egy szépészeti beavatkozásról van szó, sokkal inkább egy évszázados következetlenség kiküszöböléséről. 

 

 

 

 

 


Az Országház homlokzatát összesen 386 címer díszíti. Mindenki döbbenetére azonban a rehabilitációs munkálatok alatt is egyértelművé vált, hogy a program nem logikus. A terv a 63 vármegye, valamint a törvényhatósági jogú és volt szabad királyi városok címereinek megfaragása volt. De amíg egy-egy település vagy megye akár tízszer is képviselteti magát, addig olyan nagyvárosok, mint mondjuk Eger, vagy az eredetileg is tervezett Hódmezővásárhely és Szászváros jelvénye egyszer sem látható. Persze rögtön adhatnánk erre választ azzal, hogy biztos az 1960-as évekbeli felújítás során történtek bökkenők és elég csupán az eredeti építkezés archív felvételeit, terveit felkutatni egy autentikus rekonstrukcióért. Csakhogy a kutatók ezen fotókat böngészve azt vélték felfedezni, hogy a régi program legalább ilyen kusza volt és a 20. századi felújítás csupán csak bonyolított a helyzeten.

A Nemzeti Összetartozás Éve kapcsán merült fel hát az ötlet az Országgyűlés Hivatala részéről, hogy ebben a szimbolikus dologban ideje rendet tenni: a Trianon-emlékmű átadásának időpontjára, június 4-re tűzték ki az új címergaléria elkészültét is. A régi tervhez hűen a 63 vármegye, és a törvényhatósági jogú városok címere mindenképpen fennmarad majd, de a sokszorosításokat ki lehet küszöbölni. Így fennmarad további 120 hely, melyen feltűnhetnek az 1896-ban fennálló, rendezett tanácsú városok, az akkori megyeszékhelyek és a korabeli népességszámokhoz igazodó nagyobb települések címerei is. Hogy az eredeti, 386-os számhoz igazodjon a mennyiség, most minden megye kétszer lesz látható a homlokzaton, míg a városok címerei csak egyszer. 

 

A megújult galéria az Országház főpárkány alatti sorra vonatkozik, habár címerek az üléstermi tornyokon is feltűnnek. 120 új települési  címer – köztük Hódmezővásárhely címere – kerül fel a falakra. Jelenkorunk a hajdan fel nem került városoknak már nagyon régóta tartoztak ezzel a gesztussal. 

 
 
Forrás: Építészfórum
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődhet a vásárhelyi kórház újabb fejlesztése

Kezdődhet a vásárhelyi kórház újabb fejlesztése

A napokban tartott projektnyitó rendezvény jelzi, hogy elindulhat a szakrendelőre az emeletráépítés egy tavaly szeptemberben elnyert pályázat finanszírozásával.
Egy nagyon megérdemelt győzelem

Egy nagyon megérdemelt győzelem

A körülményeket ismerve a szezon egyik legnehezebb mérkőzése várt a Vásárhelyi Kosársulira március 6-án, a tavaly még Piros csoportos Bonyhád otthonában.
Ezúttal egy vásárhelyi férfit fosztottak ki

Ezúttal egy vásárhelyi férfit fosztottak ki

Hasonló esetekről már többször írtunk. Nemcsak szolgáltatás miatt csengetnek be, hanem sokszor valamilyen árucikk megvásárlására ösztönöznek, főként idős embereket.

Klíma szemléletformálunk és alkalmazkodunk

Klíma szemléletformálunk és alkalmazkodunk

Közel 20 millió forintnyi Európai Uniós támogatás fordítható egy stratégiai dokumentum megalkotására, ami a klímaváltozás okozta kockázatok megelőzését, mérséklését segíti.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.