GazdaságKezdődhet a vásárhelyi kórház újabb fejlesztése

2020. március 7., szombat
 
Kezdődhet a vásárhelyi kórház újabb fejlesztése

A napokban tartott projektnyitó rendezvény jelzi, hogy elindulhat a szakrendelőre az emeletráépítés egy tavaly szeptemberben elnyert pályázat finanszírozásával.

 

 

 

 

 

 

 

Tavaly októberben írtunk részletesen arról a pályázatról, amelynek elnyerésével jelentős fejlesztés várható a vásárhelyi Kórházban. (Cikkünk a lap alján.)

 

Közel 342 ezer euro támogatást nyert vezető kedvezményezettként a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ közösen a romániai (Vincenciánus Nővérek Jótékonysági Egyesülete) Asociația Surorile de Caritate Sf. Vicențiu-val. Az úgynevezett Interreg pályázat finanszírozásában a kiírás szerint mindkét helyszínen különböző szűrőprogramok kerülnek megvalósításra a megvizsgált lakosság arányának növelése érdekében. 

Ami a legfontosabb, a pályázat egyik kiemelt megvalósítási célja, hogy a kórház új épülete Hódmezővásárhelyen két további emelettel bővül a Belgyógyászati Osztály és Gyerekosztály kialakításával.

 

Február végén a projekt megvalósításáról tartottak tájékoztatót a kórházban. Kallai Árpád igazgató szerint  a projekt célja a rák és a keringési megbetegedésekben történő elhalálozások mérséklése, amelyek mind Európában, mind a határon átnyúló területen a legsúlyosabb halálokok.

 

A 341,753 euro (amelyből 290,490 euro ERFA támogatás) csak egy része fordítható a kórház szakrendelőjének emeletráépítésére.

A két további emelettel a Belgyógyászati Osztály és Gyerekosztály kapacitása nőhet, szintén  ebből az összegből finanszíroznak egy új Orvosi Megelőzési Központot Szatmárnémetiben, egy régi épület felújításával, hogy a diagnosztikai és terápiás háttér javuljon, ehhez továbbá hatékony szűrési és megelőzési programokat dolgoznak ki és tesztelnek.

 

A vásárhelyi kórház emeletráépítésének pontos kezdési idejéről még nincs hír. A 2016 februárban átadott Szakrendelő nyilvános terveiben már szerepelt az emeletráépítés lehetősége: ... a jelenleginél többszintesre tervezték az új épületet. A 2020-ig terjedő fejlesztési koncepció keretében, két további szint kialakítására van lehetőség, amelyekbe fekvőbeteg osztályok elhelyezésére lesz lehetőség... - olvasható a tervdokumentációban.

Ez a tény a tervezést mindenképpen megkönnyíti.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Újabb kórházfejlesztés a láthatáron

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely címere is díszíti az Országház falát

Vásárhely címere is díszíti az Országház falát

Hódmezővásárhely címere is felkerül a falakra. Jelenkorunk a hajdan fel nem került városoknak már nagyon régóta tartoztak ezzel a gesztussal.
Egy nagyon megérdemelt győzelem

Egy nagyon megérdemelt győzelem

A körülményeket ismerve a szezon egyik legnehezebb mérkőzése várt a Vásárhelyi Kosársulira március 6-án, a tavaly még Piros csoportos Bonyhád otthonában.
Jégdiszkó után szavalóverseny

Jégdiszkó után szavalóverseny

Március 5-én Költészet hírnöke címmel szavalóversenyt szervezett a Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Önkormányzat.. Eredmények.
Tíz érmes helyezés a Magyar Bajnokságon

Tíz érmes helyezés a Magyar Bajnokságon

Színvonalas és látványos küzdelmek, precíz formagyakorlatok. A Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub sportolói magyar bajnoki címeket, ezüst- és 3 bronzérmeket szereztek
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.