KözéletVálasztás 2024 - Balog Norbert

2024. április 5., péntek
 
Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.

 

 

 

 

 


 

Balog Norbert a Mezőgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd technikusi oklevelet szerzett. A Mezőgazdasági Főiskolai Kar Állattenyésztési szakán végzett, majd Kaposváron, az Agrártudományi Egyetemen diplomázott 2003-ban.

 

A most 46 éve Balog Norbert 1993-ban alapítója és vezetője lett egy vásárhelyi nemzeti klubnak, részt vett a Független Magyar Ifjúságban, a Trianon Társaságban és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomban. 1997-ben belépett a Független Kisgazda pártba, helyi, majd megyei alelnök lett.

 

1998-ban a Kisgazda párt színeiben indult a választásokon, később a Jobbik önkormányzati képviselő lett Vásárhelyen, ahol 2014-ig önkormányzati képviselőként, majd 2019-ig külsős bizottsági tagként dolgozott. A Mi Hazánk Mozgalom helyi és választókerületi elnöke. Jelenleg főállásban a párt országgyűlési frakciójában dolgozik.

 

Balog Norbert célja többek között a közösségek összekovácsolása, az önkormányzat és a kórház közötti kapcsolat helyreállítása, bérrendezés.

Végzettségénél fogva is ismeri a magyar mezőgazdaság helyzetét, a gazdák számíthatnak rá.

 

Hamarosan mind a tíz vásárhelyi választókörzetben bemutatkoznak a képviselőjelöltek.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál.

Választás 2024 - Grezsa István

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.