KözéletKampánystart

2024. március 25., hétfő
 
Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint ismeretes június 9-én Európai parlamenti választás, Nemzetiségi önkormányzati választások és Helyi önkormányzati választások lesznek Magyarországon.

 

Kovács Pál függetlenként indul a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson. Március 12-én este a Vásárhelyi Televízióban ült le egymással szemben Márki-Zay Péter és Kovács Pál. Többek között elhangzott, azért indul a polgármester-választáson, mert a városban olyan közállapotok alakultak ki, amelyek nem szolgálják Hódmezővásárhely érdekeit és fejlődését. Kovács Pál akkor bejelentette, egy képviselőjelölti csapattal indul, akiknek a névsorát április elején hozza nyilvánosságra.

 

Kovács Pál 3 diplomás (a 4. elvégzése folyamatban van) szakközgazdász, közgazdász, jogász.

Neve nem ismeretlen Hódmezővásárhelyen, hiszen tevékenysége több évtizedes múltra tekint vissza. Leginkább a HMSZ Zrt. igazgatósági elnökeként volt jól ismert, (és csak a legfontosabbakat felsorolva) a Hód-Menza Diákétkeztető és Szolgáltató Közhasznú NKft. ügyvezetője; az A.S.A.-Hódmezővásárhely-Köztisztasági Kft. delegált ügyvezetője; a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt., igazgatóság tagja; a Zsigmondy Béla Víziközműveket Üzemeltető Zrt. igazgatóság tagja; a Hódmezővásárhelyi Városfejlesztési Kft., ügyvezetője; Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal városstratégiai főtanácsadója; a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Jogi-Közgazdasági Iroda irodavezetője; a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi–Költségvetési Munkaügyi Csoport csoportvezetője munkaköröket töltötte be. (2020 januárjában távozott a Polgármesteri Hivatalból.) Jelenleg a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) elnökségi tagja.

 

A fenti felsorolásból következően sok évtizedes tapasztalata van a város működésével kapcsolatban. Mint eddigi nyilatkozataiból is kiderül, megválasztása esetén ezeket a tapasztalatokat kívánja kamatoztatni. A következő hetekben programját, megvalósítandó elképzeléseit 73 pontban ismerhetik meg a vásárhelyi választók.

A közlés programcsoportonként történik, amelynek első elemei a napokban jelentek meg.

 

Szét kívánja választani a helyi és országos politikát.

 

Ellenőrzési jogot biztosítana mindkét politikai oldal részére az önkormányzati gazdálkodás felett. Szerinte nincs szükség politikai célú hirdetésekre, közvéleménykutatásokra.

 

Az önkormányzati médiában valódi BBC szerkesztői értékeket valósítana meg.  (A szerk. megjegyzése: A Vásárhelyi Hírek független hírportál közel 15 éve következetesen a BBC etikai kódexe szerint működik!)

 

Új, hiteles városi hírportált kíván elindítani. A szerkesztőknek teljes szerkesztői függetlenséget javasol, és legyen a magánélet szentsége elsődleges.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Bejelentette indulását Balog Norbert.

Választás 2024 - Grezsa István

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.