KözéletVálasztás 2024 - Grezsa István

2024. április 11., csütörtök
 
Választás 2024 - Grezsa István

Április 11-én délután Hódmezővásárhelyen bejelentették, hogy Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként.

 

 

 

 

 


Bemutatkozó beszédében elmondta, részletes programja van, amelyekből hármat emelne ki. 5-7 éven belül meg szeretné duplázni az iparűzési adót. Újabb beruházások szükségesek a jövőben. Ugyanakkor egyfajta pihenőváros elképzelés is van, a Szeged és környékének nagy beruházásai kapcsán alakítana ki egy turisztikai desztinációt Vásárhelyen. Egyik programpontja szerint, mindenképpen erősíteni szeretné a kapcsolatot a honvédséggel, hiszen itt a laktanya, és a gőzerővel épülő honvéd szakközépiskola. A védelempolitika égisze alatt új munkahelyek, a fiataloknak új perspektívát jelentene. Bemutatkozó beszédében elmondta, hogy egyik programpontja egy nagyívű járda és útfelújítás megvalósítása, ami – ahogy fogalmazott – utoljára 2015-ben volt.

 

Dr. Grezsa István 1962-ben született. Középiskolai tanulmányait 1976-1980 között a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban végezte. 1980-1986 között elvégezte a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karát, általános orvosi diplomát szerezve.

1988. szeptember 3-án alapítótagként részt vett a II. Lakiteleki Találkozón, ahol szárnyat bontott a Magyar Demokrata Fórum. A 142. számú tagkönyv tulajdonosa.

1989-1990 között a Magyar Demokrata Fórum első országos választmányának tagja.

Az MDF párttá alakulását követően, 1990-1993 között az országos elnökség tagja, a választási győzelem után Antall József miniszterelnök harcostársa.

1998-ban és 2000-ben az MDF tagjaként hódmezővásárhelyi képviselői mandátumot szerez.

2002-ben és 2006-ban a Tiszta Lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület támogatásával önkormányzati képviselő. 2011-től az egyesület elnöke.

2006-2009 között az MDF Csongrád megyei elnöke. 2009-ben kilép az MDF-ből, azóta nem tagja egy pártnak sem.

2010-től a Fidesz-KDNP frakció tagjaként vesz részt az önkormányzati munkában.

2014. augusztus 15-én Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki. Feladata a Kárpát-medencei kormánytámogatások felügyelete, valamint a kulturális és nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálása és támogatása.

2015. december 12-én Orbán Viktor miniszterelnök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosnak nevezte ki. Feladata a Kárpátaljára irányuló magyar kormánytámogatások felügyelete és összehangolása.

2018. július 1-én Semjén Zsolt javaslatára kinevezését 2020. június 30-ig meghosszabbították, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki.  

Önálló, független jelöltként indult a 2019-es magyarországi önkormányzati választáson Hódmezővásárhely polgármesteri tisztségéért, a hivatalban lévő, a teljes ellenzék támogatását élvező polgármester, Márki-Zay Péter ellenében. A választáson Márki-Zay Péter győzött 57%-os eredménnyel.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Kovács Pál

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Stars Of Hope siker az országos döntőben

Április 6-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 26-27. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 3. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.