GazdaságÚj pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

2024. március 31., vasárnap
 
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Kijelölés alapján további négy hónapig, április 1-jétől július 31-ig a korábbi szolgáltató, a Jovány Busz Kft. üzemelteti a helyi autóbuszjáratokat Hódmezővásárhelyen - döntött legutóbbi ülésén a város közgyűlése.

 

 

 

 


 

A Jovány Busz Kft. - egy korábbi pályázat alapján - március 31-ig végzi a város területén a közszolgáltatást. A közgyűlés bár január 18-án döntött arról, hogy nyílt közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, az erről szóló felhívást csupán március 19-én tették közzé, az ajánlattételi határidő pedig április 2-a volt. A Volánbusz Zrt. szerdán azonban jogorvoslati kérelmet terjesztetett elő a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, amely elbírálása 60 napig tarthat, és annak lezárultáig nem hirdethető eredmény a pályázaton.

 

Benkő Zsolt képviselő felhívta a figyelmet arra, a Volánbusz Zrt. álláspontja szerint az önkormányzat indokolatlanul indított gyorsított eljárást, a pályázati kiírás egyes pontjai ellentmondanak egymásnak, a megadott műszaki feltételek pedig szűkítik a versenyt.

 

Márki-Zay Péter polgármester közölte, az önkormányzat célja, hogy - szavai szerint az országban egyedülálló módon - nyílt eljárásban válasszák ki a szolgáltatást legolcsóbban nyújtó vállalkozást.

 

A felhívás szerint a szolgáltatónak öt autóbuszvonalon kell szállítania az évente várhatóan 120 ezer utast. Alegalább Euro-3-as környezetvédelmi minősítésű, klimatizált buszok várható menetrendi futásteljesítménye 280 ezer kilométer. A szolgáltatónak öt - valamint egy tartalék - autóbusz üzemeltetési jogával kell rendelkeznie, melyből legalább három jármű alacsonypadlós, akadálymentes.

 

Az elfogadott előterjesztés szerint a buszjáratok üzemeltetéséért a kijelölés időszakára a Jovány Busz Kft. kilométerenként 452 forintot kap.

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben is írtunk, 2023 végéig a Jovány Busz Kft. járműveivel párhuzamosan a Volánbusz autóbuszjáratai is szállítottak utasokat Hódmezővásárhelyen, mert a közszolgáltató vállalat jogelődje, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. pályázat útján elnyerte a helyi személyszállítási szolgáltatás ellátásának jogát a 2019 elejétől 2023 végéig tartó időszakra.

 

A Volánbusz annak ellenére is folyamatosan teljesítette közszolgáltatási kötelezettségeit a városban, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzata 2021. március 1-jétől - a cég álláspontja szerint - szabálytalanul a Jovány Busz Kft. is megbízta a helyi személyszállítási feladatok ellátásával, és a Volánbusz bevétellel nem fedezett, indokolt költségeit pedig nem fizette meg.

 

A Volánbusz jogi úton igyekezett és igyekszik érvényesíteni igazát, és a peres eljárások és az azokban érvényesített, 300 millió forintot meghaladó önkormányzati tartozás ellenére a szerződéses időszak utolsó napjáig változatlanul közlekedtette járatait.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.