SportÚj edző, új lendület

2017. január 3., kedd
 
Új edző, új lendület

Jelentős változással indult a 2017-es év a Hódmezővásárhelyi Női Kézilabda Club felnőtt csapatánál. Új vezetőedző érkezett a klubhoz.



 

 

 

Az NB/I B-be feljutott csapat sorozatos vereségekkel indította a szezont, így a 12. forduló után a tabellán a 11. helyen állnak. Minden bizonnyal a hónapok óta tartó megtorpanást orvosolandó a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club és Gaál Adrienn vezetőedző közös megegyezéssel felbontotta a szerződést.

 

A hlkc hivatalos lapján a vezetőség méltatja Gaál Adrienn eddigi eredményes tevékenységét a felnőtt csapat élén. Hangsúlyozzák, hogy a 2015/2016-os évben kiharcolt NBII-es bajnoki címet és feljutást az NBI/B osztályba az irányítása alatt érte el a csapat. Az egyesület a jövőben utánpótlás-edzőként számít Gaál Adrienn tevékenységére.

 

Hozzá kell tenni, hogy Gaál Adrienn és a csapat 2015/16-os tevékenységének elismeréseként a Délmagyarország ’Év sportolója’ gálán Csongrád megyében az Év csapata címet kapta a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club, miután 2015- től a megyei bajnokságból indulva, tele saját nevelésű játékossal húsz meccsen tizennyolc sikert aratva megnyerte az NB II-t.

Január 2.-től a NBI/B keleti csoportban szereplő felnőtt csapat vezetőedzői posztját Bartók Csaba látja el.

A Pick Szeged egykori csapatkapitánya, az 1996-os bajnokcsapat tagja, a Pick-drukkerek egyik legnagyobb kedvence, 75-szörös magyar válogatott játékos volt.

A székelyudvarhelyi származású, 46 éves kézilabdás Szegeden kívül szerepelt még a Leon, a Veszprém és a Makó színeiben. 2006 és 2011 között az akkori Tisza Volán SC utánpótlásának vezetőjeként dolgozott.  Legutóbb a férfi kézilabda-válogatott csapatkoordinátora, a Tisza Volán utánpótlás irányítója.

A sajtónyilatkozataiból kitűnik, hogy régi vágya volt kipróbálnia magát edzőként. Január elseje óta ő lett az NBI/B-be feljutott Felnőtt Női csapat edzője.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy kis emelés itt-ott

Egy kis emelés itt-ott

A vásárhelyiek idén sem ússzák meg áremelések nélkül. Közel négy éve stagnáltak a közétkeztetési árak, így aztán itt az ideje a változásnak.
A lecke fel van adva

A lecke fel van adva

Fiatal olvasóink bizonyára már „képben vannak”, de a szüleiknek sem árt, ha feketén-fehéren látják, milyen lehetőségei vannak a szeptemberben induló képzésre jelentkezőknek.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása

A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.