A magyarországi vízkészletek soha nem látott mértékben csökkentek az elmúlt években, és a 2026-os év adatai alapján a helyzet immár nem csupán regionális vagy ágazati kihívás, hanem országos jelentőségű és nemzetközi összefüggésekben is értelmezhető probléma.
A Szegedi Tudományegyetem kutatói országos talajnedvességi és vízállás-adatok elemzésével igazolták, hogy a vízhiány több vízkészlet-elemben egyszerre jelentkezik: a talajokban, a felszíni vizekben és a felszín alatti vízrendszerekben egyaránt.
Az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézet Természet- és Környezetföldrajz Tanszékének kutatásai szerint a 2022-es történelmi aszály után sem állt helyre Magyarország vízháztartása. A 2026-os mérések azt mutatják, hogy a növények számára legfontosabb gyökérzóna nedvességtartalma országos átlagban tovább csökkent, miközben a magyarországi folyók jelentős részén rekordalacsony vízállásokat mértek. A kutatók hangsúlyozzák: az egymást követő aszályos évek hatásai összeadódnak, így a jelenlegi helyzet nem egyetlen száraz nyár következménye, hanem egy hosszabb távú folyamat eredménye.
A vizsgálatok arra is rámutatnak, hogy a probléma már nem kizárólag az Alföldet érinti. A korábban kevésbé sérülékeny térségekben is jelentős talajnedvesség-csökkenés figyelhető meg, miközben a Duna, a Tisza, a Dráva, a Maros és számos kisebb vízfolyás vízállása új történelmi minimumokat ért el. A kutatók szerint a rekordok sokasága azt jelzi, hogy az ország vízgazdálkodása új kihívásokkal néz szembe.
A regionális elemzések alapján a korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte. Ez a sorrend azonban nem azonos a tényleges vízhiány területi rangsorával: az abszolút értékek tekintetében továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb. A szárazodást az idei nyár egymás utáni hőhullámai és a csapadék elmaradása is erősítette.
A Vásárhelyi Hírek egyik cikke Vásárhely környéki területek kiszáradásáról készített cikket ITT olvashatja
