Január második felében különleges tárlat megnyitójával vette kezdetét a Tornyai János Emlékév Hódmezővásárhelyen. A múzeum névadója születésének százötvenedik évfordulóján Tornyai most, nem mint festőművész, vagy kulturális szereplő, illetve közösség- és művészetszervező, hanem mint néprajzi gyűjtő került a középpontba.
Annak okát kereste a Vásárhelyi Hírek munkatársa, hogy vajon mi motiválta a festőművészt, hogy egy vargabetűt tegyen a folklór irányába?
„Ha isten segít, a nyáron csakugyan lemegyek az Alföldre, a mágneses Vásárhelyre...”
(Tornyai János levelezései II, 91. o.,Nap Kiadó)
A terembe lépve népies bútorok faragásai, kopott díszes virágai, a korabeli mester kéznyomait viselő cseréptárgyak és textilek fogadnak. Érzem, hogy a butellák minden apró részlete, a faragott tükör minden domborulata, megkopott festékrétege egy–egy történet a múltból. Körbejárok és szemlélődöm.
Ahogy Terendi Viktória, a kiállítás kurátora mesélni kezd lassan életre kelnek a virágminták a párnavégen, megelevenednek a fotók szereplői és szinte hozzám szalad a zsoltáros butella kerge pulikutyája.
De mi is az a 24. óra?
Terendi Viktória felfedi a titkot: „A felismerés, hogy a népi kultúra fontos, a 19-20. század fordulóján történt, amit az utolsó pillanatban, tehát „a 24. órában” követett is a „mentési láz”. A korabeli szorgalmas és önkéntes gyűjtőknek köszönhetjük ma, hogy egy-egy színes hímzés, kétarcú cserépfigura vagy festett tulipános láda vizuális időkapuként repít minket vissza felmenőink világába.
Tornyai János ebben a lelkes miliőben elsőként kezdte meg Hódmezővásárhely és környéke népi tárgyainak gyűjtését, amiket gyakran restaurált is. Ezeket zsánerképeihez is felhasználta, melyek a mai befogadót a korabeli paraszti élet világába kalauzolja. Ez a világ a gyermekéveiből jól ismert természetes környezet, aminek tárgyi – képzőművészeti megőrzése szerencsés módon egybeesett a délalföldi régió múltbéli kincseinek megőrzésével.
Alig 35 éves korára már több száz darabos gyűjteménnyel rendelkezett, melyek 1906-ban kerültek az akkor frissen alapított múzeumunkba.
Tornyai tanult és élt ugyan nyugaton, alkotott később Budapesten, Szentendrén, de Hódmezővásárhelyhez való érzelmi kötődése, kulturális elkötelezettsége mit sem változott. Fáradhatatlan, kitartó munkával, levelezéssel, cikkekkel igyekezett a dél-alföldi kultúrát, közös múltunkat megőrizni. Akkor még nem tudhatta, hogy sok – sok évvel később a nevét viselő múzeumban egybegyűjtött műtárgyai megbecsülve sorakoznak majd a vitrinek alatt.”
Így írt idősödve, 1932-ben Baktay Ervinnek: „Mindig szerettem a népet, annak a gyermeke vagyok s valamikor nagyon sokat foglalkoztam a vásárhelyi nép eszejárásával, népköltési dolgokkal stb. stb. s amiket most te mondtál nekik, ugyanazokat mondottam én nekik ezelőtt 30-40 évvel. Kutyába se vették, persze, de most meg van az az elégtételem, hogy egy Baktay Ervin szájából hallhatták, hogy akkor – igazam volt. „ (Tornyai János levelzései II, 88. o., Nap Kiadó)
Most ezek a tárgyak már nemcsak a népi kultúránk, de Tornyai János minden erőfeszítésének, nem csak elégtételei, de méltó emlékei is.
A Tornyai, mint gyűjtő című kiállítás műtárgyainak kiválasztása nem volt egyszerű feladat. A hatalmas gyűjtemény esszenciája formailag és színvilágukban is az arányosság, a szépség és visszafogottság közvetítői - fogalmazta meg Terendi Viktória.
A kiállítás március 31-ig tekinthető meg.
