SportVásárhelyi sportolókat méltattak

2025. augusztus 30., szombat
 
Vásárhelyi sportolókat méltattak

A város sportéletében is jelentős értéket képviselő eredményeket elért három fiatal vásárhelyi sportolót köszöntött a pénteken Márky-Zay Péter polgármester a városházán.

 

 

 

 

 

 

Oláh Ádám 15 éves úszó, edzője Paku Zoltán irányításával négyszeres magyar bajnok. Idén májusban a magyar válogatott tagjaként Prágában, a V4 nemzetközi versenyen két aranyérmet is szerzett 50 és 100 méter gyorsúszásban. Nem sokkal később Skopjéban, az EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) keretében képviselte hazánkat, ahol 50 méter gyorsúszásban ezüstérmes lett, 100 gyorson a 6. helyet, míg két váltóban az 5. helyet szerezte meg.

 

Cseh Katalin 18 éves, a Hódmezővásárhelyi Box Klub sportolója. Az idei Ifjúsági Országos Bajnokságon +80 kg-ban lett bajnok. Edzője, Szalkai Edina, többszörös magyar bajnok, kupagyőztes, 40 éve az ökölvívás elkötelezett szereplője, jelenleg első osztályú bíró, a klub vezetője és egyik legelhivatottabb utánpótlás-nevelője.

 

Hegyi Dominik 15 éves, szintén a Hódmezővásárhelyi Box Klub versenyzője, és az utóbbi időben sorra nyeri a rangos utánpótlásversenyeket. A tavalyi Utánpótlás Kupa bajnoka, az idei Konkoly Emlékverseny győztese, valamint a Szegedi Fesztivál Kupa első helyezettje. Edzője, szintén Szalkai Edina.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Wenckheim-ügy újabb fejezete

A Wenckheim-ügy újabb fejezete

A Wenckheim-kastélyra, mint ismeretes hiába pályázott Hódmezővásárhely Önkormányzata, a megvétózott eljárás miatt Békés vármegyének adt.
Új igazgató az Egyesített Óvodák élén

Új igazgató az Egyesített Óvodák élén

A városháza dísztermében ünnepi tanévnyitót tartottak a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvodák dolgozóinak.
Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása

Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása

Júniusi légkondícináló felszerelése után nagy munkálatokkal folytatódik a BFMK színháztermének teljes felújítása.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.