Kultúra, oktatásTraktortól az arcfestésig

2025. szeptember 21., vasárnap
 
Traktortól az arcfestésig

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) idén ismét megszervezte pályaorientációs fesztiválsorozatát, a SKILLFEST-et, amelynek első állomása Hódmezővásárhely volt.

 

 

 

 

Szeptember 20-án a Kossuth tér kiállítási pavilonokkal telt meg A programok 10 órakor kezdődtek. A pályaválasztás előtt álló diákok mellett a családokra is gondoltak, legkisebbektől az idősekig mindenki találhatott szórakoztató programot, vetélkedőt, de még arcfestés is volt. A HSZC valamennyi intézménye bemutatkozott, sőt duális képzésben résztvevő partnerek és és a rendvédelmi szervek is kint voltak, bemutatva tevékenységüket.

 

Volt  divat-, haj- és sminkbemutató. valamint több népszerű előadó, mint például Kiszel Dzsenifer, a Megasztárból, a Mohai Syl Trió.

A következő Skillfest Szentesen lesz október 4-én, majd Csongrádon október 18-án.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb helyi rádió a láthatáron

Újabb helyi rádió a láthatáron

A Hódmezővásárhely 99,8 MHz helyi vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára egy érvényes pályázat érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz.
Szeptember 19-e a vásárhelyi közélet gyásznapja

Szeptember 19-e a vásárhelyi közélet gyásznapja

Országos hírré terebélyesedett Szabó Zsolt rendőr alezredes, a vásárhelyi rendőrkapitány tragikus halála. Péteken este csendes gyertyagyújtásra gyűlt össze több száz vásárhelyi lakos a kapitányság épülete előtt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vadhús kóstolástól az illat-totóig - a virágvizektől az akvapóniáig

Vadhús kóstolástól az illat-totóig - a virágvizektől az akvapóniáig

Huszonkétféle programon keresztül lehet bebarangolni a Mezőgazdasági Kar épületét szeptember 26-án 18.00 órától a Kutatók Éjszakáján.
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.