Miért halogatunk? Alapjában két nagy csoportja van érzelmeinknek: vannak közelítő érzelmek, és vannak távolítóak. Halogatás akkor lép fel, ha mindkettő egyforma erővel van jelen. Gyakorlatilag ilyenkor egyszerre nyomjuk a gáz- és a fékpedált. De mi lesz ebből?
„Ezt már mind kiselejteztem. Persze még nem dobtam ki.” – mondta nekem valaki egyszer, amikor rákérdeztem az ajtó mellett feltornyozott kupacra.
Miért halogatunk? Alapjában két nagy csoportja van érzelmeinknek: vannak közelítő érzelmek (vonzalom, vágy, szeretet, öröm), és vannak távolítóak (félelem, gyűlölet, szorongás, pánik). Túl egyszerű lenne „pozitív” és „negatív” érzelmekre osztani őket – mivel a harag is közelítő! Hiszen, ha haragszol valakire, és emiatt mondjuk le akarsz keverni neki egy pofont, nos ennél közelebb aligha lehetne kerülni az illetőhöz… nulla centiméter távolságba! A távolító érzelmeket a jobb, a közelítőeket a bal agyfélteke kezeli, tehát még fiziológiailag is megkülönböztethetőek. A közelítő érzelmek így motiválnak: tedd meg! A távolítóak: ne tedd meg! Mindkettőnek megvan a helye életünkben, már csak ezért sem célszerű őket negatívnak vagy pozitívnak bélyegezni.
Halogatás akkor lép fel, ha mindkettő egyforma erővel van jelen. Ugyanolyan erővel húz a közelítés, a „tedd meg”, mint a „ne tedd meg”. Sajnos ez a várakoztatás – maga a halogatás – nem használ, mivel bár passzívnak látszik, valójában erős ellen-erők feszülésének eredménye, így hihetetlenül sok energiánkat emészti fel. Gyakorlatilag ilyenkor egyszerre nyomjuk a gáz- és a fékpedált.
Nézz szét a lakásodban! Bizonyára találsz halogatott dolgokat. Egy javításra váró zár a bejárati ajtón… egy némileg billegő szekrény kiékelése… egy régóta kiégett izzó… egy köbméter kiselejtezésre váró ruha, régi gimis tankönyv, miegyéb. Az ilyen nagyon is kézenfekvő dolgok halogatása mögött nyilvánvaló, hogy nem a tárgyakról van szó önmagukban, hanem amit jelképeznek. Van mögöttük valami! Valamilyen távolító érzelem, gondolat!
Például: félelem a családi konfliktustól. Hiszen a férjed, (élettársad) megígérte, hogy megjavítja a zárat… három hónapja csak ígéri… Vagyis a feleség kérdése már rég nem a zárról szól, hanem: mennyire számíthatok a férjemre? A zár ráadásul önmagában is jelkép: kit/mit engedek be az életembe, illetve zárok ki? Talán itt a bibi, ezért halogat a férj is?
Vagy: régi álmok kísértetei járják be a lakást. Mondjuk, valaha szerettem volna egyetemre menni… még mindig megvannak a régi tankönyvek. Ám ezek a mostani életem mellett már inkább csak fájdalmas emlékeztetők. Mégsem dobom ki őket, mert kell ez a figyelmeztetés… az álmot nem hagyja eltemetni a tudatom, a hajdani álmok törött szilánkjai nagyon is szúrósak.
Még egy példa: ha nagyon sok halogatott javítás, egyéb kényelmetlenség gyülemlik fel, az mindig gyanús: akarok itt lakni egyáltalán? Netán már rég el szeretnék költözni innen, emiatt teszem minél kényelmetlenebbé lakásomat, hogy ez is a költözés irányába lökjön? Ez esetben akkor már inkább érdemes őszintének lenni és nekilátni a dolog megszervezésének… és leszámolni az üggyel kapcsolatos félelmekkel.
A halogatás szóban a halál szó rejlik. Nem véletlenül: amit halogatsz, amit elhalasztasz, azt kicsit meghalasztod – de nem temeted el. Ott büdösödik szegény ügy az életedben. Érdemes hát halogatni? Szerintem nem. Nézz szét otthon: a lakás súg, hogy mi a következő lépés, és ha őszinte vagy, mondanivalója felér egy „önismereti pszichoterápiával”! Hát még ha a felismerés nyomán meghozod a döntést is.
Remélem, ezt nem halogatod…
