Közélet Márky-Zay Péter lehet Orbán Viktor kihívója

2021. október 18., hétfő
 
 Márky-Zay Péter lehet Orbán Viktor kihívója

Óriási meglepetéssel végződött az ellenzéki előválasztás: a bevallottan jobboldali, párton kívüli hódmezővásárhelyi polgármester fölényesen nyert.

 

 

 

 

 

 

Márky-Zay Péter  56,7%   372 312 szavazat

Dobrev Klára        43,3%  284 448  szavazat

 

 

Márki-Zay Péter – Hódmezővásárhely független polgármestere - már tavaly júliusban bejelentette, vállalná, hogy ő legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, ezt azonban akkor még - rajta kívül - senki sem gondolta komolyan.

A Mindenki Magyarországa Mozgalmat nem vették be a tavaly elkezdődött egyeztetések során az ellenzéki összefogás pártjai közé, hiszen a Mozgalom nem volt párt, de Márki-Zay nem adta fel, így is elindult az előválasztáson.

 

Az előválasztás szeptember 30-án záruló első fordulójának végén meglepetés született, hiszen Márki-Zay megelőzte a magát eltaktikázó Jakab Pétert, és simán továbbjutott a második fordulóba. A második fordulóban viszonylag simán legyőzte Dobrev Klárát, a vasárnap este kihirdetett győzelme által elnyerte a jogot, hogy tavasszal ő legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, aki Orbán Viktor ellen indul.

 

 

A Fidesz részéről – közlemények, facebookos hirdetések, és egyéb formában - sok kritika érte, hogy úgy tűnik elhanyagolja a polgármesteri munkáját – mivel jól láthatóan hatalmas munkát tett bele a kampányába.

A győzelmét követő néhány órán belül, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete közleményben szólítja fel a lemondásra:

 

Miután vasárnap este nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti kampányba kezd, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség hódmezővásárhelyi szervezete kezdeményezi, hogy mondjon le a polgármesteri tisztségéről, adja át a város vezetését ideiglenesen – az általa utódként megnevezett – Szabó János alpolgármesternek, és írjanak ki időközi polgármester-választást 2022 áprilisára.

Immár egyértelmű, hogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely helyett az országos politikát választotta, mi ezt tiszteletben tartjuk, és jó egészséget kívánunk neki a további küzdelmeihez. Nem lehet azonban, hogy a városnak újabb fél évig ne legyen polgármestere, a lemondással elkerülhetővé válik, hogy Hódmezővásárhely továbbra is Márki-Zay Péter és az országos politika túsza legyen.

Amennyiben valóban fontos Márki-Zay számára Hódmezővásárhely, amennyiben valóban szereti ezt a várost, lemond. Nem lehet ugyanis egyszerre két feladatot is ellátni: várost vezetni és országos politikai kampányt folytatni, különösen akkor, ha valaki hat párt érdekeit és céljait akarja összeegyeztetni. A lemondás korrekt és tisztességes lépés, ami a város érdekeit szolgálja. Lázár János is így tett, amikor 10 évvel ezelőtt az országos politika első vonalába lépett. – olvasható a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezetének közleményében

 

 

Márky-Zay Péterről:

 

Hódmezővásárhelyen született konzervatív, vallásos családban. Felmenői között található tanár, orvos, jogász, két testvére van. Édesanyja vegyész, édesapja fizikatanár.

Középiskolai tanulmányait a Bethlen Gábor Gimnáziumban végezte, 1990-ben érettségizett. 1990 és 93 között a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán marketing szakot, 93 és 96 között a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdasági mesterszakot végzett, 1997 és 2001 között a Budapesti Műszaki Főiskolán villamosmérnökként végzett.

2000 és 2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen gazdaságtörténetet hallgatott, majd 2006-ban doktorált, s ezzel PhD fokozatot szerzett.

1996 és 2004 között a Démásznál, majd a Kontavill-Legrandnál dolgozott közgazdász és marketingmenedzseri pozícióban. 2004-ben feleségével és akkor még öt gyermekével Kanadába költözött.

Néhány hónapig házról házra járó értékesítő volt egy telefonszolgáltatónál, majd marketingesként a CARQUEST Products, Inc. autóalkatrész-kereskedő cég kanadai részlegénél kapott állást. Mintegy két és fél év után az Egyesült Államokba költözött, ahol továbbra is a CARQUEST cégnél dolgozott.

2008-tól 2009-ig az amerikai Eastern Indiana Regional Workforce Board regionális gazdaságfejlesztési és a munkaügyi szervezet felügyelőbizottsági tagja volt. Ötévnyi külföldi tartózkodás után, 2009-ben tért vissza Hódmezővásárhelyre hét gyermekével.

Hazaérkezése után a szegedi áramszolgáltatónál kapott munkát, ahol előbb stratégiai tervezéssel, majd ügyfélszolgálat-vezetéssel bízták meg. 2013-tól tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek. 2016 áprilisától 2017 decemberéig a Legrand Hungary Zrt. marketing- és belföldi logisztikai vezetője volt. 2014-ig a Szegedi Tudományegyetemen a nonprofit és üzleti marketing tárgyakat tanította.

Márki-Zay Péternek angolból, németből szakmai, felsőfokú, franciából DELF DALF, felsőfokú nyelvvizsgája, oroszból egy alapfokúnak minősülő (5-ös) érettségije van. Ezenkívül három évig tanult spanyolul, és öt hónapig élt Finnországban, ahol a finn nyelvvel ismerkedett.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nyelvtörő városnevet kell megtanulni

Nyelvtörő városnevet kell megtanulni

Lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de nem kerülhetik meg azt a problémát, hogy Márki-Zay Péterről beszélve, egy kiejthetetlen nevű magyar település polgármesteréről van szó.
Nagyon nehéz mérkőzés volt

Nagyon nehéz mérkőzés volt

Szurkolókkal felvértezve fogadhatta a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőtt-és U20-as csapata a Győrt az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában.
Oktatóbázis a vásárhelyi kórházban

Oktatóbázis a vásárhelyi kórházban

Demonstrációs műtőt és rendelőt is kialakítottak a hódmezővásárhelyi kórházban, az országos skill-laborhálózat részeként. Október 13-án volt az avatás.
Nemzeti Emlékezet Hete

Nemzeti Emlékezet Hete

Programsorozatot rendeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján az Emlékpontban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.