Sok fiatal teszi fel önmagának a kérdést: Szégyenlős vagyok? Mennyiben térek el a normális emberektől?"

Az Egyesült Államokban egy egész tudóscsoport próbált meg a végére járni mi is a szégyenlőség és mi a megoldás?

 

 

 

 

 

Eugen Zimbardow és munkatársai bebizo­nyították, hogy sok ember a szé­gyenlősséget élete nagy problémá­jának tartja. Másrészt kiderült, hogy a szociológusok még mindig teljesen semmibe ve­szik ezt a jelenséget.

A szégyenlősség színskálájának egyik végén azok találhatók, akik „ma­gukba zárkóznak", és jobban érzik magukat, ha tárgyakkal és a termé­szettel kerülnek kapcsolatba, mintha emberek közelségébe kerülnek. Az átlagot azok alkotják, akiknek nincs elegendő önbizalmuk, könnyen za­varba jönnek; ezek tipikus példája az ügyetlen kamasz. Szélsőséges megjelenési formájában a szégyen­lősség sajátos lelki „börtönné" vá­lik, állítja Zimbardow profes­szor. Miközben a társadalmi érintke­zés folyamán az előre nem látható helyzeteket igyekszik elkerülni, az ember teljesen önmagába fordul. Az amerikai egyetemek több mint kétezer hallgatóját kér­dezték meg ezekről a problémákról. Újabb kétezer adatot az amerikai lakosság különböző korú, különböző társadalmi rétegéhez tartozó szemé­lyeitől szereztek meg.

 

Gőgös mert szégyenlős?

A legérdekesebb eredményük az, hogy a megkérdezettek negyven százaléka szégyenlősnek tartja ma­gát, 82 százalékuk pedig kijelentette, hogy életének bizonyos időszakában szégyenlős volt. Csupán egy százalé­kuk nyilatkozott úgy, hogy sohasem volt szégyenérzete. A megkérdezet­tek 3,6 százaléka elismerte hogy bárkivel is kerüljön kapcsolatba, ál­landóan szégyenlősséget érez, s hogy ez így is volt, amióta csak az eszét tudja. A kutatások kimutatták azt is, hogy az emberek változnak: a meg­kérdezettek 41 százaléka valaha na­gyon szenvedett a szégyenlősségtől, de sikerült ezt az érzést leküzdenie; 16 százalékuk korábban nem volt szégyenlős, de mostanára azzá vált. A szégyenlősség oda vezethet, hogy az embert az őt körülvevő környe­zete nem értékeli reálisan. A diákok például elmondták, hogy a vonzó külsejű, de szégyenlős embereket gyakran „hűvöseknek", gőgöseknek és beképzelteknek tartják. Mi is hát a szégyenlősség?

 

 Voltaképpen olyan címke, melyet az ember maga akaszt a saját nya­kába

Ha az ember szégyenlősnek tartja ön­magát, akkor ennek megfelelően is viselkedik. S így ez a címke kihat a többi ember iránt tanúsított viselke­désére is.

A szégyenlős emberek bevallása sze­rint nehéz helyzetekben felgyorsul a pulzusuk (a megkérdezettek 54 szá­zaléka) ; elpirulnak (53 százalék) ; - iz­zadnak (49 százalék) ; ideges remegés fogja el őket (48 százalék); felgyor­sul a szívverésük (48 százalék).

E vonatkozásban — mutat rá Zim­bardow — érdekes jelenségnek le­hetünk tanúi. Azok az emberek, akik egyébként nem szenvednek a szé­gyenlősségtől, ugyanilyen tünetekről tesznek említést olyan esetekben és helyzetekben, amelyek elbátortala­nítják az embert: például olyankor, amikor fizetésemelést kérnek a fő­nöküktől. Gyorsul a szívverés, iz­zad a tenyér, az idegek megfeszül­nek.

Az egyetlen különbség a két em­bercsoport között az — jegyzi meg a tudós —, hogy az egyik csoporthoz tartozó emberek magukra akasztják a szégyenlősség tábláját. Akik szé­gyenlősnek tartják magukat, azoknál világosan megfigyelhető az a ten­dencia, hogy mindezeket a tüneteket sokkal intenzívebben érezzék.