Kultúra, oktatásSzeremlei Sámuel megmutatta az utat

2016. október 5., szerda
 

Negyedszázad a hódmezővásárhelyi helytörténet szolgálatában - Szeremlei Sámuel nyomdokain címmel konferenciát rendeztek október 5-én délelőtt a Városháza dísztermében.

 

 

Fotók. VH

 

 

 

A konferencián Almási István polgármester mondott köszöntőt. Az ülés levezetője Benkő László, a Szeremlei Társaság elnöke volt.


Mint ismeretes a Szeremlei Társaság 1991. február 26-án alakult meg a Hódmezővásárhelyi Levéltárban. A Társaság első elnöke az alapítástól 2011-ben bekövetkezett haláláig Herczeg Mihály nyugalmazott levéltárigazgató, helytörténész volt. A most 42 tagot számláló társaság Szeremlei Sámuel alakja előtt tisztelegve folytatja az egykori lelkész helytörténeti feltárásait. Hódmezővásárhely történetével foglalkozó monográfiájában Szeremlei a mezőváros társadalmi, gazdasági fejlődése mellett a város népéletének részletes bemutatásával is foglalkozott. 

 

1996-tól a mai napig kiadják a Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság évkönyvét, mely helytörténeti tanulmányokat közöl a tagok, és külső szerzők tollából. A Társaság ezzel igyekszik összefogni a város és környékének helytörténetével foglalkozó kutatókat és szakmai műhelyeket. A jubileumra kiadott évkönyvet március végén adták ki. (Cikkünk erről ITT olvasható!)

 

A szerda délelőtti konferencián elsőként Presztóczki Zoltán levéltáros a Szeremlei Társaság titkára az elmúlt negyedszázadban végzett tevékenységet ismertette. 

Ezt követően a rendszerváltástól napjainkig tartó időszak helytörténeti kutatásának, dokumentálásának ered­ményeit Dr. Marjanucz László történész foglalta össze.

Nagy Vera néprajzkutató főmuzeológus az elmúlt negyedszázad vásárhelyi néprajzkutatását ismertette, Csányi Viktor régész a Tornyai János Múzeum Régészeti Gyűjteményében Szeremlei Sámuel fellelhető örökségéről beszélt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Összeállt az Európa Kupán induló vásárhelyi csapat

Összeállt az Európa Kupán induló vásárhelyi csapat

Három héttel a Fit-Kid Európa Kupa versenyei előtt kialakult a Hód-Fitness SE csapata, vagyis akik tagjai lettek a magyar válogatott keretnek. A kerettagok nevével!
Kitáblázva felfestve - A Rendőrség mérni fog

Kitáblázva felfestve - A Rendőrség mérni fog

Kitették a táblákat, a felfestés is elkészült az iskola melletti balesetveszélyes Völgy utca- Vöröskereszt utca kereszteződésében. Képekkel!

 

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.