Kultúra, oktatásSzeremlei Évkönyv bemutató

2016. március 25., péntek
 
Szeremlei Évkönyv bemutató

Március 31-én, csütörtökön 16 órától az Emlékpontban mutatja be 2016-os évkönyvét a 25 éve alakult Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság.

 

 

 

 

 

A kötetet a társaság jubileumi rendezvénysorozatának nyitányán a társaság elnöke, Benkő László ajánlja az érdeklődők figyelmébe, míg a Hódmezővásárhelyi Levéltár igazgatója, Szenti Csilla a társaság és a levéltár kapcsolatáról tart előadást, amely után az elmúlt negyedszázadról hallhatnak Szigeti János és Kruzslicz István alapító tagoktól.

Az esten a kötetben megjelent tanulmánya kapcsán Kamocsay Gáborról, a bolgárkertészet vásárhelyi meghonosítójáról, a Kakasszéki-tó mellett létesült szanatórium egyik alapítójáról és igazgatójáról tart előadást Presztóczki Zoltán, aki tanulmányában így ír Kamocsay Gáborról: „Az ötlet, mely szerint a gyógyhatású Kakasszéki-tó mellé szanatóriumot kell szervezni, tőle ered. Az 1920-as évek közepén megalakított kakasszéki Gyógyfürdő Részvénytársaság igazgatójaként oroszlánrésze volt a regionális hatáskörű gyógyintézet és a hozzá kapcsolódó létesítmények megvalósításában. Különösen jó kapcsolatot épített ki Mayer Jánossal (1871-1955), a Bethlen-kormány földművelésügyi miniszterével. Az ő közbenjárásának is köszönhető, hogy a harmincas évek első felében a Kakasszéki-tó mellett felépült a szanatórium, hivatalos nevén az Erzsébet Kórház csontgümőkór osztálya. Környékén a tehetősebb vásárhelyi polgárok nyaralókat építettek. A kórházi részleget Dr. Genersich Antal igazgató főorvos, a fürdőt Kamocsay vezette igazgatóként, egészen 1935-ig. A Földművelésügyi Minisztériumhoz1947-ben írt levélben egykori munkatársai kiemelték, hogy az igazgatójuk maximálisan elvégezte a rábízott feladatokat.”

 

Béres Dezső az évkönyvben a Vásárhelyen élt és a városban dalárdát szervező „magyar trubadúr” és zeneszerző, Nyizsnyay Gusztáv életéről és munkásságáról írt dolgozata apropóján ismerteti helytörténeti kutatásainak eredményeit.

A társaság tagja – és a 2016-os évkönyv szerzője – az Emlékpont két történésze: Nagy Gyöngyi Héjahalomtól Kardoskútig, illetve Zeman Ferenc A szélsőjobboldal és a baloldal Vásárhelyen a két világháború között című munkái is olvashatók a kiadványban, amelyet március 31-én mutatnak be az Emlékpontban.

 

Olvassa el ezt is!

Horgászjegyek március 25-től válthatók

Horgászjegyek március 25-től válthatók

Hódmezővásárhelyen és Mártélyon öt helyen lehet kiváltani az éves horgászjegyet. A szakmai tervek szerint jelentős változások küszöbén a Holtág.
A Petőfi Rádió a nyerő

A Petőfi Rádió a nyerő

Az országos mérések alapján  a Petőfi Rádió a harmadik leghallgatottabb rádió a Dél alföldi régióban is. A népszerű rádió stábja Székkutason járt a napokban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.