SportKick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter

2025. szeptember 10., szerda
 
Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter

Szeptember 6-án, a 2025-ös WAKO Kick-Box Magyar Bajnokság felnőtt és master class versenyt a Controll Sportegyesület rendezte Szombathelyen, a Dr. Gál László Egyetemi Sportcsarnokban.

 

 

 

 

 

 

Szombathelyen rendezték meg az idei WAKO Kick-Box Magyar Bajnokság döntőjét. Ezen az eseményen dőlt el, hogy kik képviselhetik Magyarországot Abu Dhabiban az idei világbajnokságon.

 

A versenyen a hódmezővásárhelyi Zsarkó Dániel Péter is elindult a szegedi Combat „D” SC színeiben. A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat vezetője kiválóan szerepelt, hiszen mindkét szabályrendszer (light-contact és kick-light) -94 kg-os kategóriájában magyar bajnoki címet szerzett, így bekerült a VB-re induló magyar nemzeti válogatottba. Felkészítő: Stricz Richárd.

 

Magyarországon 1978-ban indult el hódítóútjára ez a nagyszerű sportág. Ezalatt az idő alatt rengeteg jelentős magyar sporteredmény született. A magyar kick-box rendkívül eredményes. Szinte minden világversenyen az éremtáblázat első három helyén végeznek a magyar versenyzők. Várhatóan idén is így lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat

Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat

Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
Tanévnyitó az MGK-n

Tanévnyitó az MGK-n

Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
Iskolakezdéskor is van jó megoldás

Iskolakezdéskor is van jó megoldás

Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
Különleges vendég Vásárhelyen

Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.