A hódmezővásárhelyi Emlékpontban szerdán rendezett könyvbemutatón hirdette meg mozgalmát Hanczár János, a Szerelem a Gulág árnyékában című kötet szerzője, melynek célja, hogy mind a háromszázezer, Magyarországról a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt személy neve nyilvánosságra kerüljön, s azokat kőbe is véssék.
Bár a kötet kiadója, Csúri Ákos internetes oldalt működtet Blogstar néven, a bemutató résztvevőit köszöntve mégis leszögezte: számára fontosak a nyomtatott kötetek. S hogy miért vállalkozott Hanczár János művének kiadására, kijelentette: közérthetően kell beszélni – mint ahogyan a szerző teszi a bemutatott művében – még a tragikus történelmi eseményekről is, hogy a fiatalok megértsék a történelem olyan folyamatait, mint amilyen a Gulág története.
Hanczár János Nagy Gyöngyivel, az Emlékpont történészével beszélgetve részleteket villantott fel regényének két főhőse: édesanyja és nagybátyja felesége élettörténetéből, akiknek naplói alapján született a könyv. Láttató képi beszéd – így fogalmazta meg az író a naplókban olvasott sorok stílusát. Ennek segítségével ábrázolta azt a letűnt világot, amelyben a Vásárhelyről a szegedi egyetemre édesanyja még kerékpárral járt, amelyben nagynénje négy év udvarlást követően ment férjhez nagybátyjához, akit mindössze kétheti házasság után málenkij robotra hurcoltak. Hidat építeni – szólt az indoklás, de a bevagonírozott csoport végül Szibériában kötött ki, ahol – mint Hanczár fogalmazott – a „teveháton szaladgáló népek katonaruhába bújtatott gyermekei” közölték velük: „nem azért jöttetek ide, hogy dolgozzatok, hanem hogy megdögöljetek.” A nagybácsi, Miklós, nem is került élve haza.
