SportAz első győzelem összejött

2017. május 29., hétfő
 
Az első győzelem összejött

Megnyerte az NBI B csoport 7. helyéért kuparendszerben zajló párharc első mérkőzését a Vásárhelyi Kosársuli a Hódtói Sportcsarnokban az MTK ellen.

 

 

 

 

 

A visszavágót csütörtökön rendezik a fővárosban, ahol ponton belül kell maradnia a kék-sárgáknak a jobb helyezés megszerzéséhez.

Frissen kezdte a hazai csapat a meccset, 5 perc alatt 17 pontot rámoltak be a fővárosiaknak. Időt is kért edzőjük, Szarvas Gábor. Azonban ez sem változtatott semmin, sőt Szabó Péterék kinti dobásai sorra bementek, így nőtt a különbség a 10. perc végére. (27-17)

 

A kisszünet után kiegyenlítettebb lett a játék képe, kezdtek magukra találni a sötétek. Sok passzos játékukkal, és palánk alatti magasságfölényükkel 42-34-re lopóztak közelebb. Elsősorban centerük, Szabó Tibor jeleskedett a pontgyártásban. A félidőben azonban még mindig 8 pontos hátrányban voltak.

 

A harmadik periódusra visszavettek a csapatok a tempóból, inkább a mezőnybeli birkózás, mintsem a szép játék volt jellemző. Mindez a vendégeknek kedvezett, akik 54-48-nál már-már lőtávon belülre kerültek. A játékrész végére viszont felélénkült Utasi Gábor legénysége, és a fürge léptű Szabó ziccerével 12-re nőtt a differencia.

64-54-nél indult a negyedik 10 perc. A mérkőzésen ihletett formában játszó Rostás Imre is sokat tett hozzá a játékhoz, de Molnár és Pavlovic is többször megvillant, így lassan, de biztosan nőtt a Csongrád megyeiek előnye. A budapestiek viszont nem adták könnyen magukat, így a végén 15 ponton belül maradtak. A Vásárhelyi Kosársuli 86-73-as győzelemmel búcsúzott a Hódtói Sportcsarnoktól, ez volt az utolsó hazai meccs a 2016-17-es szezonban.

 

Vásárhelyi Kosársuli – MTK Törökbálint 86-73 (27-15, 19-23, 18-16, 22-19)

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, rájátszás felsőház.
Vezette: Radnóti M., Vadász Cs. és Lövész Cs.

Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 90 néző.

Kosársuli: SZABÓ 28/12, Béres 2, Vas 9/9, Pavlovic 8, Varga 7/3,
Csere: Kelemen 6, Molnár 4, ROSTÁS I. 22.
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: "Örülök, hogy győzelemmel búcsúztunk a hazai pályától. Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Nagyüzem a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületénél

Nagyüzem a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületénél

Ezúttal Székkutason és Algyőn hívták fel a figyelmet a felelős állattartásra. 

Ezüstérmesek lettek a vásárhelyi serdülő kosarasok

Ezüstérmesek lettek a vásárhelyi serdülő kosarasok

Óriási hangulat volt a Hódtói Sportcsarnokban, ennek megfelelően óriási elszántsággal küzdött, de a Vasas játékosai bírták jobban a feszültséget. 
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.