Kék hírekHódmezővásárhelyi szálak a milliárdos ÁFA csalásban

2017. május 31., szerda
 
Hódmezővásárhelyi szálak a milliárdos ÁFA csalásban

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a 29 vádlottal szemben, akik egy bűnszervezet keretében országos áruházláncot is működtettek, és több mint kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

 

 

 

 

 

 

A vádlottak egy része bűnszervezetben, másik része pedig ahhoz kapcsolódóan fejtette ki a tevékenységét, működtettek egy országos áruházlánccal is rendelkező magyarországi, illetőleg szlovákiai gazdasági társaságokból álló céghálózatot.

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben 2015-ben - a Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint - részletesen beszámoltunk a nyomozás adatai szerint tizenhárom magyar és egy szlovák cég közreműködésével követtek el bűncselekményeket. Szlovákiában a nagykállói P. József és a tiszadobi M. György érdekeltségébe tartozó M-Elektro s.r.o. vett részt a fiktív kereskedelmi folyamatban. A cégláncolat Szlovákiába irányuló közösségi értékesítését három hódmezővásárhelyi társaság, a L. Imre és F. Zoltán által tulajdonolt Bravotech Kft., Hód-In Kft, és az Elektro-Quality Kft. bonyolította.

Szlovákiából elsősorban a M. János nevével fémjelzett Bemutatóterem.net Zrt. vásárolt műszaki cikkeket - közösségi beszerzés címszó alatt.

 

A bűnszervezet a Magyarországon beszerzett műszaki termékeket papíron Szlovákiába utaztatta, majd az ugyancsak a cégláncolathoz tartozó szlovák cég „továbbértékesítette” az árut a szintén a bűnözői körhöz tartozó magyar vállalkozásoknak. Így a közösségi értékesítés alapján egyrészt visszaigényelték az ÁFA-t, másrészt a papíron történt uniós beszerzés után már nem fizettek adót a trükköző cégek. A termékek azonban a valóságban nem hagyták el Magyarország területét - csupán a bizonylatok jártak körbe a vállalkozások között -, hanem internetes áruházakon keresztül forgalomba kerültek.

 

A bűnszervezet tagjai informatikusokkal egy olyan szoftvert is létrehoztak, amelyik az egyébként legális tevékenységet is végző gazdasági társaságok jogszabályoknak megfelelő, illetőleg fekete értékesítését külön választotta és számlázta. Ennek segítségével a bűnszervezet tagjai nyomon tudták követni azt, hogy mely értékesítéseket kell az adóhatóság felé bevallaniuk, és melyek azok, amelyek után a kiállított bizonylatokat megsemmisítették, és az azok után járó közterheket nem fizették meg.

 

A bűnszervezet az azt irányítókon túlmenően informatikusokból, fiktív cégek vezetésére felkért személyekből, fiktív cégek vezetőit beszervezőkből, a valótlan tartalmú bizonylatokat kezelő és kiállító személyekből, részben valós, részben pedig illegális kereskedelmet folytató gazdasági társaságok alkalmazottjaiból, illetve a fiktív cégek létrehozásában közreműködő ügyvédből állt. A bűnszervezet tevékenysége folytán az állami költségvetést az általános forgalmi adó adónemben több mint két milliárd forint vagyoni hátrány érte.

 

Május 31-én a Csongrád Megyei Főügyészség 29 vádlottal szemben emelt vádat a bűnszervezetben betöltött szerepe, illetőleg az állami költségvetésnek okozott vagyoni hátrányban való közreműködése szerint minősülő költségvetési csalás bűntette miatt. Tekintettel arra, hogy a bűnszervezet több éven keresztül, országos üzletláncokat is működtetve fejtette ki a tevékenységét, az eljárás tárgyát képező cselekmények vádiratba történő szerkesztése több mint 1700 oldalt tett ki.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Főügyészség
VH
 

Olvassa el ezt is!

Még 12 évig törleszt Vásárhely

Még 12 évig törleszt Vásárhely

Az ALFÖLDVÍZ Zrt. május 30-én tartotta éves, rendes közgyűlését, az üzleti tevékenység éves beszámolója után felfüggesztették a közgyűlést.
Az első győzelem összejött

Az első győzelem összejött

A visszavágót június elsején, csütörtökön rendezik a fővárosban, ahol ponton belül kell maradnia a kék-sárgáknak a jobb helyezés megszerzéséhez.
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.